Vissza a természetgyógyász
vizsgák fõlapjára
11/1997. (V. 28.) NM rendelet a természetgyógyászati
tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseirõl
A természetgyógyászati tevékenységrõl
szóló 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban:
R.) 4. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
alapján a következõket rendelem el:
1. § A nem-konvencionális gyógyító
és a természetgyógyászati (a továbbiakban
együtt: nem-konvencionális) eljárások körébe
tartozó tevékenységi csoportokat (a továbbiakban:
tevékenység), az annak végzésére jogosult
személyek körét, valamint a kiegészítõ,
illetve helyettesítõ tevékenységeket az 1.
számú melléklet tartalmazza.
2. § (1) A betegség megállapítása
és a terápiás terv elkészítése,
a beteg egészségi állapotának figyelemmel kísérése
orvosi feladat. Az orvos vagy a beteg kezdeményezésére,
a tevékenység végzésére képesített
- nem orvos - személy részt vehet a beteg ellátásában,
és a nem-konvencionális gyógymódot a (2) bekezdés
kivételével, a természetgyógyászati
képesítésének megfelelõen elõzetes
orvosi vizsgálat, illetve szakellátás után
vagy azzal párhuzamosan, a beteg rendszeres orvosi ellenõrzése
mellett - kiegészítõ tevékenységként
- önállóan végezheti. Amennyiben a nem orvos,
tevékenység végzésére képesített
személy bevonását az orvos kezdeményezi, ehhez
a beteg beleegyezése szükséges. A tevékenység
megkezdése elõtt az azt alkalmazni kívánó
orvos is elvégezheti az elõzetes szakorvosi vizsgálatot,
amennyiben rendelkezik olyan szakorvosi képesítéssel,
amely feljogosítja a beteg szakorvosi vizsgálatára
és ellátására. A szakorvos - gyógyítói
szabadságával élve - saját szakterületén
belül megválaszthatja, hogy azon nem-konvencionális
tevékenységek közül, amelyek elvégzésére
jogosult, melyiket alkalmazza kiegészítõ, és
melyiket helyettesítõ gyógymódként.
Ha a beteg saját gyógykezelésébe természetgyógyászt
kíván bevonni, azt a kezelõorvos nem akadályozhatja
meg.
(2) A tevékenység végzésére képesített
nem orvos személy az orvos által felállított
diagnózissal kapcsolatos terápiát nem módosíthatja,
a beteget nem kezelheti elõzetes orvosi vizsgálat nélkül,
illetve az orvosi kezelés alatt álló személy
esetén köteles konzultálni a kezelést végzõ
orvossal; továbbá nem rendelhet és nem végezhet
szervekbe, szövetekbe hatoló beavatkozást és
akupunktúrát, kivéve a szenvedélybetegek leszoktatására
alkalmazott fülakupunktúrát.
(3) A nem-konvencionális gyógyító eljárásokon
alapuló pszichoterápiás tevékenységet,
illetve módszereket, pszichodiagnosztikus eljárást
csak pszichiáter szakorvos és pszichoterápiás
klinikai képesítéssel rendelkezõ orvos, valamint
- az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével
- klinikai szakpszichológus végezhet.
3. § (1) A tevékenységet végzõ személyek
és szervezetek az egészségügyi dolgozókra
vonatkozó jogszabályok és etikai normák szerint
mûködnek.
(2) A gyógyító-megelõzõ ellátásban
elõírt dokumentációban rögzíteni
kell különösen a kiegészítõ nem-konvencionális
eljárás indokát, a beteg állapotát és
annak változását.
(3) A tevékenység gyakorlása során az azt
végzõ személy nyilvántartja a 2. számú
melléklet szerinti adatokat.
4. § (1) A tevékenység végzése során
a) a külön jogszabály alapján az Országos
Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI),
illetve az Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifõorvosi Hivatala
(a továbbiakban: ÁNTSZ OTH) által gyógyszerként
törzskönyvbe bejegyzett gyógyszer,
b) az OGYI által külön jogszabály alapján
nyilvántartásba vett gyógyszernek nem minõsülõ
gyógyhatású anyag vagy készítmény,
c) a külön jogszabály alapján az OGYI, illetve
az ÁNTSZ OTH által esetileg engedélyezett készítmény,
d) az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi
Intézet által engedélyezett különleges táplálkozási
igény kielégítését szolgáló
élelmiszerek, valamint
e) a külön jogszabály alapján minõsített
gyógynövény használható.
(2) Magyarországon nem törzskönyvezett homeopátiás
készítmény abban az esetben alkalmazható, ha
a törzskönyvezés iránti eljárás már
megindult, és az OGYI a készítményt nyilvántartásba
vette.
(3) A mûszerek, eszközök alkalmazását
is igénylõ tevékenység végzése
során kizárólag az Országos Kórház-
és Orvostechnikai Intézet érvényes engedélyével
rendelkezõ eszközök használhatók.
5. § (1) Az R. 2. § (3) bekezdése szerinti vizsgát
az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ
Intézet (a továbbiakban: ETI) is lefolytathatja, az R. 3.
§ (1)-(2) bekezdései szerinti vizsgát kizárólag
az ETI folytatja le, és közzéteszi a vizsgaszabályzatot.
A vizsgabizottság tagjait az ETI javaslatára a népjóléti
miniszter hagyja jóvá, és kijelöli a vizsgabizottság
elnökét.
(2) A ETI a vizsgát tett személyekrõl nyilvántartást
vezet.
6. § (1) Ez a rendelet 1997. július 1. napján lép
hatályba.
(2) A rendelõ létesítésére vonatkozó
elõírásokat a 3. számú melléklet,
a tevékenységi csoportok szakmai és vizsgakövetelményeit
- az R. 2. § (1)-(3) bekezdései szerinti vizsga kivételével
- a 4. számú melléklet tartalmazza.
(3) 1998. január 31. napjáig az R. 2. § (1)-(3)
bekezdései, valamint 3. § (1)-(2) bekezdései szerinti
vizsgára jelentkezésnek nem feltétele e rendelet 4.
számú mellékletében elõírt szakmai
gyakorlat elvégzésének igazolása.
7. § (1) (2)
1. számú melléklet a 11/1997. (V. 28.) NM rendelethez
Nem-konvencionális tevékenységek.
Csak orvos által végezhetõ tevékenységek
-
Homeopátiás módszerek
-
Manuálterápiás eljárások*
-
Hagyományos kínai orvoslás
-
Ájurvédikus gyógyászati eljárások
-
Hagyományos tibeti gyógymódok
-
Biológiai fogorvoslás
-
Vér oxigenizálásán alapuló terápiák
-
Neurálterápiás módszerek
-
Méregtelenítõ módszerek
-
Antropozófus orvosi módszerek
-
Biorezonancián alapuló eljárások
-
Csak diagnosztikai célú természetgyógyászati
vizsgáló módszerek
2. Gyógytornász felsõfokú egészségügyi
szakképesítéssel rendelkezõ személy
az 1. pont szerinti tevékenységek közül a *-gal
jelöltet végezheti a gerincmanipulációs mûfogások
kivételével. 3. Orvosi és egyéb felsõszintû
egészségügyi szakképesítés nélkül
végezhetõ tevékenységek
a) Csak szakképesítés megszerzése után
végezhetõ természetgyógyászati tevékenységek:
-
Akupresszúra
-
Alternatív mozgás- és masszázsterápiák
-
Életmód-tanácsadás és terápia
-
Reflexzóna terápia
b) Vizsgával záruló továbbképzéssel
megszerezhetõ képesítés után végezhetõ
tevékenységek:
-
Alternatív fizioterápiás módszerek
-
Bioenergiát alkalmazó módszerek
-
Fitoterápia
-
Fülakupunktúrás addiktológiai eljárások
-
Kineziológiai módszerek
-
Szemtréning eljárások
2. számú melléklet a 11/1997. (V. 28.) NM rendelethez
A természetgyógyászati tevékenységet
végzõ személyek által nyilvántartandó
adatok
-
A kezelt személy személyi adatai (név, leánykori
név, születési hely és idõ, anyja neve,
lakcím).
-
A természetgyógyászati tevékenység indokának
rövid leírása, beleértve a kórelõzményeket,
az orvos által megállapított diagnózist és
javasolt terápiát.
-
Az elvégzett természetgyógyászati kezelés
ismertetése, a természetgyógyász által
javasolt terápia.
-
A természetgyógyászati kezelés idõpontja(i)
és a kezelt személy állapotában bekövetkezett
változás leírása.
3. számú melléklet a 11/1997. (V. 28.) NM rendelethez
A természetgyógyászati rendelõ kialakítására
vonatkozó elõírások
A természetgyógyászati rendelõnek
a) a mûszaki elõírások figyelembevételével
legalább 12 m2 alapterületû - a négyszemközti
természetgyógyász-beteg találkozásra
lehetõség szerint alkalmat adó - rendelõhelyiséggel,
b) várószobával,
c) WC-vel és a beteg számára kézmosási
lehetõséggel kell rendelkeznie.
A várószobának közforgalmú helyrõl
megközelíthetõnek kell lennie. A rendelõhelyiségben
biztosítani kell a megfelelõ fûtést, világítást,
valamint a hideg-meleg folyóvizes kézmosási lehetõséget.
A rendelõ felszereltségérõl egyedileg, a konkrét
tevékenység ismeretében az ÁNTSZ területileg
illetékes megyei (fõvárosi) intézete dönt.
4. számú melléklet a 11/1997. (V. 28.) NM rendelethez
Természetgyógyászati tevékenységek
szakmai és vizsgakövetelményei
AKUPRESSZÕR
I. A szakképesítésre vonatkozó adatok
1. Szakképesítés megnevezése: akupresszõr
2. Képzés formája: iskolarendszeren kívüli
II. A szakképesítés munkaterülete A munkaterület
rövid, jellemzõ leírása: Az akupresszõr
tevékenysége a hagyományos kínai orvoslás
és akupunktúrás pontok és vezetékek
ismeretén alapul. Az akupresszõr az akupunktúrás
pontokat vizsgálja és ujjnyomással vagy más
mechanikai hatással kezeli. Az akupresszõr, miután
tájékozódott a beteg addigi orvosi ellátásáról,
anamnézist állít össze a kínai orvoslás
szabályai szerint, majd akupresszúrás kezelési
tervet készít, és a program szerint a beteget rendszeresen
kezeli. Kezelési módszerei között az akupresszúrán
kívül szerepelnek más kínai masszázstechnikák
is. Az állapot változását a beteg visszajelzései,
valamint kezelõorvosi konzultáció alapján észleli
és
a programot szükségszerûen módosítja. Ha
a beteg a megfelelõ orvosi vagy más szakellátásban
még nem részesült, a megfelelõ helyre továbbirányítja.
Az akupresszõr a kínai orvoslás szabályai szerint
betegségmegelõzõ kezeléseket is végez,
a beteget az egészséges életmódra neveli.
III. A szakképesítés szakmai követelményei
1. A foglalkozás gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok, feladatok
-
Természetgyógyászati nómenklatúrát
alkalmaz.
-
Betartja kompetencia határait a természetgyógyászatban
elõforduló vizsgálati és terápiás
módszerek tudományos megítélése és
a társszakmák kompetenciái szerint.
-
Tevékenysége során alkalmazza a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit.
-
Tevékenysége során felhasználja a hagyományos
távolkeleti gyógyászati ismereteit.
-
Tevékenysége során alkalmazza anatómiai, élettani,
kórtani és elsõsegélynyújtási
ismereteit.
-
Tevékenysége során alkalmazza klinikai alapismereteit.
Alapfeladatok:
-
Tevékenységét a vonatkozó jogszabályok
és az etikai normák szerint végzi.
-
Kommunikációs feladatok végzése.
-
Dokumentációs feladatok végzése.
-
Tevékenységével kapcsolatos fertõtlenítõ
eljárásokat végez, betartja a higiénés
elõírásokat.
-
A biztonságos és folyamatos mûködéshez
szükséges tárgyi, technikai feltételeket biztosítja.
Speciális feladatok:
-
Anamnézis-készítés.
-
Kezelési terv felállítása, a kezelés
eredményének megfelelõ módosítása.
-
Tanácsadás, bizonyos kezeléselemek betanítása.
-
A tervek szerinti akupresszúrás és más mechanikus
kezelés.
-
Segédkezés természetgyógyász-akupunktõr
orvos rendelõjében.
2. Követelmények
2.1. A legfontosabb feladatcsoportok követelményei: A hallgató
legyen képes:
-
ismertetni és használni a természetgyógyászati
nómenklatúrát,
-
jogi és etikai ismeretei alapján betartani kompetencia határait
a természetgyógyászatban elõforduló
vizsgálati és terápiás módszerek tudományos
megítélése és a társszakmák kompetenciái
szerint,
-
alkalmazni tevékenysége során a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit,
-
felhasználni a hagyományos távol-keleti gyógyászati
ismereteit,
-
az anamnézis készítéséhez a tevékenység
szakszerû végzéséhez legyen képes alkalmazni
anatómiai, élettani, kórtani, elsõsegélynyújtási
és klinikai ismereteit.
2.2. A követelmények szakmai tartalma:
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL
Anatómiai alapismeretek
-
A mozgásrendszer
-
a csontokról általában,
-
részletes csonttan,
-
az ízületek,
-
általános izomtan,
-
részletes izomtan.
-
A keringés szervrendszere
-
vér jellemzõi, vércsoport-meghatározás,
-
a szív anatómiája,
-
az erek anatómiája, a vérkörök.
-
A légzõrendszer anatómiája.
-
Az emésztõrendszer anatómiája
-
a felsõ, középsõ és alsó szakasza,
-
anyagcsere.
-
A kiválasztórendszer anatómiája.
-
A nemi szervek anatómiája
-
A neuroendokrin rendszer anatómiája.
-
Az idegrendszer feladata, felosztása.
-
Az agyvelõ és gerincvelõ anatómiája,
mûködése.
-
Az érzékszervek anatómiája
-
szem,
-
fül,
-
bõr,
-
szaglás, ízlelés.
Élettani alapismeretek
-
Szív élettana.
-
Erek élettana.
-
Vérkeringést befolyásoló tényezõk.
-
Vérnyomást befolyásoló tényezõk.
-
A mozgás, izommûködés élettana.
-
A légzõrendszer élettana.
-
Légzést befolyásoló tényezõk,
légzés hatása az energiaellátásra.
-
Emésztõrendszer élettana.
-
Emésztést befolyásoló tényezõk,
táplálkozás hatása az energiaellátásra.
-
Kiválasztást befolyásoló tényezõk.
-
Nemi szervek élettana.
-
Szexualitást befolyásoló tényezõk.
-
Neuroendokrin szervek élettana.
-
Idegélettani alapfogalmak.
-
A magasabb idegmûködés szerepe.
-
Az érzékszervek élettana.
-
Az immunrendszer szerepe.
-
Hõ reguláció.
Kórtani alapismeretek
-
A betegség etológiája
-
élettelen kórokozók,
-
élõ kórokozók.
-
Általános kórtan
-
a betegség szakaszai és kimenetele,
-
a szervezet válaszreakciói,
-
a szövetek kóros elváltozásai,
-
a gyulladások,
-
a daganatok.
-
Részletes kórtan
-
a keringés szervrendszere,
-
a vér kórtana,
-
a szív kórtana,
-
az erek kórtana,
-
centrális és perifériás keringési elégtelenség,
-
magas vérnyomás, alacsony vérnyomás,
-
perifériás keringési zavarok,
-
a légzõ rendszer kórtana,
-
fulladás, mint tünet lehetséges okai,
-
az emésztõ rendszer és emésztõmirigyek,
az epeutak kórtana,
-
funkcionális és organikus kórképek,
-
a kiválasztó rendszer kórtana,
-
a neuroendokrin rendszer kórtana,
-
anyagcsere kórtana,
-
az idegrendszer betegségeinek csoportosítása,
-
az agynyomás fokozódás tünetei,
-
az eszméletvesztés kórélettana,
-
fõbb pszichiátriai kórképek,
-
daganatos betegségek,
-
fertõzõ betegségek,
-
betegségcsoportok tünetei, amikor orvoshoz kell irányítani
a beteget.
Klinikai alapismeretek
-
Szív- és érrendszeri betegségek.
-
Gasztro-enterológiai betegségek.
-
Szemészeti betegségek.
-
Bõrgyógyászati betegségek.
-
Pszichiátriai betegségek.
-
Fül-orr-gégészeti betegségek.
-
Daganatos betegségek.
-
Endokrinrendszer betegségei.
-
Anyagcsere-betegségek.
-
Urológiai betegségek.
-
Nõgyógyászati betegségek.
-
Légúti betegségek.
-
Sebészeti betegségek.
Elsõsegélynyújtási alapismeretek
-
Az elsõsegélynyújtás fogalma és szabályai.
-
A mentõláda felszerelése, az elsõsegélynyújtás
eszközei.
-
Az életjelenségek vizsgálata: a halál jelei.
-
A reanimáció.
-
Teendõk eszméletvesztés esetén.
-
A sebek fogalma, fajtái.
-
Az elsõdleges sebellátás.
-
A kötözés szabályai.
-
Testtáj kötések.
-
A vérzés fogalma, típusai.
-
Elsõdleges vérzéscsillapítás.
-
A törés, a ficam és a rándulás fogalma
és jellemzõi.
-
Elsõsegélynyújtási feladatok.
-
Teendõk áramütés, villámcsapás
és sugárkárosodás esetén.
-
Az Országos Mentõszolgálat feladatai.
-
A mentõkocsi típusai és felszereltségük.
-
A mentõ hívása, teendõ a megérkezésig.
-
A sérültek elhelyezése a baleset színhelyén.
-
Tömeges baleset és az elsõsegélynyújtási
feladatok.
-
A baleset megelõzése.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL
Természetgyógyászati propedeutika
A természetgyógyászat története, filozófiai
alapjai:
-
védikus filozófia, ajúrvédikus orvoslás,
-
taoista filozófia, hagyományos kínai orvoslás,
-
buddhista filozófia, hagyományos tibeti orvoslás,
-
modern európai természetgyógyászat filozófiai
és történeti gyökerei,
-
magyar népgyógyászat filozófiai vonatkozásai
és története,
-
gyógyító eljárások és hozzájuk
kapcsolódó gondolkodásmódok.
A természetgyógyászati meggondolások biokémiai,
élettani, kórélettani alapjai:
-
Az élet szervezõdése
-
a biomolekulák,
-
szupramolekuláris komplexek,
-
sejtszervecskék (sejtorganellumok),
-
a sejt,
-
a sejt és közvetlen környezete (mikromiliõ),
-
a szövet,
-
a szerv,
-
a szervrendszer,
-
a szervezet,
-
a szervezet és környezete (makromiliõ).
-
A regulációs medicina biokémiai alapjai:
-
az alaprendszer fogalma, felépítése, szerepe,
-
az alaprendszer kóros mûködése és az azt
kiváltó tényezõk,
-
a szervezet kompenzációs mechanizmusai,
-
az alapreguláció fogalma, a regulációs folyamatok
a természetgyógyászatban,
-
"multidimenzionális folyamatok" és "nyitott rendszer" paradigmái,
-
terápiás akadályok, biológiai zavarómezõk,
gócok.
Pszichoimmunológia
-
A természetgyógyászat energetikai alapismeretei:
-
filozófiai megközelítések a bioenergetika megértéséhez,
-
a bioenergia fizikai alapjai,
-
definíciók,
-
a bioenergia érzékelése, mérése,
-
az élõ szervezet normális belsõ energiarendszerének
természettudományos és tradicionális megközelítései,
-
energiaáramlás testen belül (kínai és
indiai megközelítés),
-
energiamezõ az emberi test körül (természettudományos
ismeretek és extraszenszek beszámolói),
-
a normális bioenergetika valós és vélhetõ
változásai betegségek és környezeti behatások
során,
-
a természetgyógyászati gyógymódok közös
energetikai kapcsolódása.
-
A természetgyógyászatban használatos alapvetõ
definíciók:
-
természetgyógyászat és szinonimái (orvosi,
jogi, tartalmi definíciók),
-
a természetgyógyászat meghatározó jegyei,
-
a természetgyógyászat felosztása (klasszikus,
modern, tradicionális),
-
egészség - betegség,
-
holisztika,
-
zöldmozgalom,
-
bioreform.
-
A természetgyógyászat makrostruktúrája:
-
az ember egészségét befolyásoló belsõ
tényezõk,
-
az ember egészségét befolyásoló külsõ
tényezõk,
-
a természetgyógyászat helye az orvoslásban,
kapcsolatrendszere,
-
a természetgyógyászat helye a krónikus betegségek
kezelésében,
-
a természetgyógyászat helye a klinikai betegellátásban,
-
a természetgyógyászat felosztása és
kapcsolódása a mai orvostudomány egyes módszereihez,
-
a természetgyógyászat, a pszichológia és
az orvostudomány határterületén megjelent módszerek.
-
A természetgyógyászat helye a mai orvostudományban
és az egészségügyben:
-
kompetenciahatárok, szakmai egyeztetések,
-
oktatás, továbbképzés,
-
a természetgyógyászat integrációja a
különbözõ szakmák esetén.
-
A megelõzés, gyógyítás és rehabilitáció
természetgyógyászati módjai:
-
a komplementer orvoslás helye, szerepe a megelõzés,
a gyógyítás és a rehabilitáció
terén,
-
a természetgyógyászati módszerek értékelése,
besorolása, bizonyítottsága,
-
a természetes gyógymódok alkalmazásának
színterei.
-
A gyógyító-kliens kapcsolat.
-
A természetgyógyász személye, magatartása.
Klasszikus természetgyógyászati módszerek
Életmódterápia:
-
részvétel egy legalább 5 napos saját élményû
bentlakásos életmódtáborban,
-
az egészséges életmód alapelvei,
-
a hatékony egészséges életmódra nevelés
alapelvei,
-
az életmódhoz tanácsot adó személy hitelességének
kérdései,
-
az életmódváltás pszichológiai háttere,
-
az életmódra nevelés színterei,
-
az egészséges életmódra nevelés módszerei.
Természetgyógyászati táplálkozástan
és dietetika:
-
a táplálkozás biokémiája,
-
a természetgyógyászati táplálkozásterápiákról
általában,
-
a hagyományos táplálkozási rendszerek
-
ájurvédikus,
-
Are Waerland rendszere,
-
makrobiotika,
-
Shelton/Diamond-rendszer,
-
Hay-féle választódiéta,
-
mazdaznan módszer,
-
vegetárius étkezés értékelése,
-
az Oláh Andor-féle táplálkozási rendszer,
-
természetgyógyászati diéták, kúrák,
-
Gerson-diéta,
-
Buchinger-Lützner-féle léböjt,
-
Schrott-kúra,
-
Mayr-kúra,
-
táplálkozási zavarok következményei,
-
táplálkozási anamnézis,
-
ételallergia,
-
vegetárius gyermek,
-
a természetgyógyászati diéták, kúrák
indikációi, ellenjavallatai, veszélyei.
Természetgyógyászati víz- és természeti
elemterápiák:
-
a fizioterápia és a természetgyógyászati
elemterápiák kapcsolata,
-
a természetgyógyászati elemterápiák
élettani és biokémiai értékelése,
-
geoterápia, - helioterápia, nappótló készülékek,
-
szauna és egyéb forrókamrák,
-
légfürdõ, légzésgyakorlatok, légzésterápia,
-
Kneipp-féle vízgyógyászatról általában,
-
a Kneipp-féle vízgyógyászat alkalmazásának
alapelvei,
-
Kneipp-módszerek hatása, javallata, ellenjavallata, technikája
-
lemosások,
-
leöntések,
-
pakolások,
-
zuhanyok,
-
a speciális Kneipp-módszerek,
-
félfürdõk, fürdõk,
-
szauna,
-
szolárium,
-
klímaterápia,
-
hazánk gyógyvizei és jelentõségük.
Fitoterápia:
-
a fitoterápia alapjai
-
története,
-
oki-tüneti kezelés megfontolása a terápia során,
-
receptúra képzés;
-
a fitoterápia klinikuma
-
immunstrumuláns gyógynövények,
-
tápcsatornára ható gyógynövények,
-
bõrbetegségek gyógynövénykezelése,
-
húgyúti betegségek gyógynövényei,
-
légúti betegségek gyógynövényei,
-
nyugtató hatású gyógynövények,
-
keringési betegségek gyógynövénykezelése;
-
apiterápia,
-
aromaterápia,
-
gyógynövények alkalmazása gyógyszerforma
szerint,
-
gyógynövények begyûjtése és kezelése
során követendõ legfontosabb szabályok.
Természetgyógyászati mozgás és mozgatásterápiák:
-
A hagyományos és a természetgyógyászati
mechanoterápiák élettani alapjai.
-
Do-in.
-
Siatsu.
-
Jóga ászanák élettani hatása.
-
Jógaterápia.
-
Qi-gong.
-
Waitang-kung.
-
Meir-Schneider komplex mozgatásrendszere.
-
Callanetics.
-
Légzésterápia.
-
Akupresszúra.
-
Thai masszázs.
-
Masayuki masszázs.
-
Kötõszöveti masszázs.
-
Láb reflexológia.
-
Kéz reflexológia.
-
Feldenkreis módszer.
-
Alexander módszer.
-
Fül reflexológia.
-
Gyógylovaglás.
-
Táncterápiák.
-
Jogging, túrázás, úszás.
Természetgyógyászati állapotfelmérõ
módszerek:
-
Kapcsolat a szokásos orvosi diagnosztika és a természetgyógyászati
vizsgálatok között.
-
Anamnézis a természetgyógyászatban.
-
Mikrorendszerek diagnosztikai értékelése:
-
az akupunkturális pont jellemzõi, mikroakupunktúrás
rendszerek,
-
arc reflexológiai vizsgálata,
-
fül reflexológiai vizsgálata,
-
írisz reflexológiai vizsgálata,
-
chiromantia,
-
láb diagnosztika,
-
nyelv reflexológiai vizsgálata,
-
orr reflexológiai vizsgálata,
-
szájüreg és a szájüregi képletek
reflexológiai vizsgálata,
-
japán hasi diagnosztika,
-
dr. F. X. Mayr-féle vizsgálat.
-
Asztrológia modern értékelése.
-
Mûszeres vizsgálatok a természetgyógyászatban:
-
Voll-féle elektroakupunktúrás vizsgálat,
-
Ryodoraku vizsgálat,
-
dekódermérés,
-
termovíziós diagnosztika,
-
regulációs termográfia,
-
VEGA teszt.
-
Manuális medicina diagnosztikája.
-
Kineziológiai vizsgálat.
-
Bioenergetikai vizsgálat:
-
mûszeres vizsgálatok,
-
emberi érzékelés értékelése,
-
változások a szervezet normális bioenergiamezõiben
és áramlásaiban,
-
tradicionális távolkeleti módszerek az energiaváltozások
felderítésére,
-
testi-lelki állapotok, betegségek, élethelyzetek jellegzetes
energetikai hatása,
-
radiesztéziás vizsgálat.
-
Pulzus kínai és indiai rendszerû vizsgálata.
-
Laboratóriumi vizsgálatok a természetgyógyászatban.
Modern természetgyógyászati módszerek
Antropozófus orvoslás
-
története, filozófiai háttere,
-
jelentõsége ma, gyakorlásának szabályai
-
klinikai gyakorlata,
-
gyógyszergyártása,
-
euritmia,
-
mûvészetterápia.
Biológiai fogorvoslás
-
története,
-
meghatározása, jelentõsége,
-
szájban levõ zavarómezõk, gócok jelentõsége
az alaprendszer terhelésének tükrében,
-
fogorvosi beavatkozások veszélyei
-
szájáram,
-
amalgámprobléma értékelése,
-
turbina jelentõsége,
-
beültetett csapok,
-
diagnosztika,
-
Voll-féle elektroakupunktúra szerepe a biológiai fogorvoslásban,
-
terápiás lehetõségek.
Biofizikai és biokémiai elvekre épülõ
természetgyógyászati terápiák
-
enzimterápia,
-
hangterápia,
-
magnetoterápia,
-
színterápia,
-
HOT,
-
oxigénterápia,
-
ózonterápia.
Homeopátia
-
története, fejlõdése,
-
alapelvei (hasonlósági szabály, potenciálás,
gyógyszervizsgálat),
-
homeopátiás anamnézis (különleges fogalmak,
gyógyszertalálás, hierarchizálás, repertorizáció),
-
gyógyulás homeopátiával,
-
miazma tan a homeopátiában,
-
irányzatok a homeopátiában,
-
tudományos igazolhatósága,
-
a homeopátia elõnyei, lehetõségei, korlátai,
határai.
Kozmo- és bioenergetika
-
kölcsönhatás két személy energiarendszere
között (emberközi kapcsolatok, terápiás kapcsolatok,
a bioenergetikus tevékenysége),
-
a bioenergia-kezelést végzõ személlyel szembeni
elvárások, felkészültsége,
-
a vizsgálat és a terápia illeszkedése,
-
a bioenergia-kezelés vélhetõ és bizonyított
preventív jelentõsége,
-
a bioenergia-kezelések módszerei,
-
"bioenergetika",
-
reiki,
-
fényadás,
-
radiesztézia,
-
a bioenergia-kezelések indikációi,
-
a bioenergia-kezelések veszélyei, ellenjavallatai.
Manuális terápia, kiropraktika, oszteopátia
-
története, tárgya,
-
alapfogalmak,
-
funkcionális ízületi blokk (FIB) kórélettana,
-
a manuális medicina diagnosztikai és terápiás
kapcsolódása,
-
indikációi, kontraindikációi,
-
a gerinc és a belsõ szervek kapcsolatai,
-
prevenció,
-
veszélyei, a terapeuta képzettsége.
Kineziológia
-
"Touch for Health",
-
"EDU-K" és a Brain Gym terápia,
-
"Tree in One Concept".
Méregtelenítõ terápiák
-
méregtelenítés meghatározása és
jelentõsége a természetgyógyászatban,
-
a mérgek és salakanyagok biokémiai, klinikai meghatározása,
-
méregtelenítõ módszerek a bõrön
keresztül,
-
méregtelenítõ módszerek a tüdõn
keresztül,
-
méregtelenítõ módszerek a gyomor-bélrendszeren
keresztül,
-
kólonhidroterápia,
-
méregtelenítõ módszerek a vesén keresztül,
-
a böjt,
-
egyéb intenzív diétás módszerek,
-
környezeti mérgek,
-
fitoterápiás méregtelenítés.
Mikrobiológiai terápiák
Mikro- és makroterületek ingerterápiái
-
akupunktúra rendszerek
-
Ingerforrások szerinti felosztás
-
elektromos áram, mágneses tér,
-
laser terápia,
-
hideg, hõ terápia,
-
köpölyözés, moxa,
-
injekciós technikák.
-
Akupunktúra rendszerek
-
hagyományos kínai testakupunktúra,
-
mikrorendszerek.
-
Akupunktúra a prevencióban.
Neurálterápia (Huneke-féle)
-
története,
-
elméleti háttere (az alaprendszerrel való kapcsolata,
szegment-regulációs komplexum, vegetatív idegi hálózat),
-
alapfogalmai (zavarómezõ, góc, "szekunden fenomén"
(másodpercjelenség), infiltráció, gelózisok,
miogelózisok, trigger pontok),
-
kezelési módok (quaddli, infiltráció, ganglionkezelés,
kezelési programok),
-
indikáció, kontraindikáció,
-
eszközei, a kezeléshez használt anyagok tulajdonságai,
-
veszélyei.
Növényterápiák (hatóanyagelvû fitoterápián
kívüli használati módok)
-
alacsony potenciájú, növényi alapanyagú
homeopátiás szerek,
-
Bach-virágterápia,
-
növények választása, tesztelése,
-
népi gyógynövényhasználat,
-
kínai gyógynövényhasználat,
-
ájurvédikus gyógynövényhasználat.
Naturkonform technikák
-
egészségünket befolyásoló tényezõk,
-
környezeti medicina
-
kémiai anyagok,
-
elektromágneses terek,
-
természetidegen, természetközeli lakó-, munka-,
hobbykörnyezet, közlekedés,
-
ökológia, humánökológia, biogazdálkodás.
Naturkonform életmód
-
politikai-jogi vonatkozások,
-
pénzügyi-gazdasági vonatkozások,
-
ökológiai-ökonómiai vonatkozások.
Hagyományos távol-keleti gyógyászat
Ájurvédikus gyógyászat
-
filozófiai áttekintés, életmód,
-
prevenció,
-
ájurvédikus orvosi szakmák,
-
kezelési módszerek.
Tibeti medicina
-
filozófiai háttér,
-
gyógyszerei,
-
egyéb módszerei.
Hagyományos kínai medicina
-
gondolkodási rendszer, yin-yang egyensúly,
-
mozgásrendszer,
-
táplálkozástan,
-
gyógynövényhasználat,
-
masszázs.
Hagyományos népi gyógyászat
-
A népgyógyászat közös jellemzõi.
-
Európán kívüli népek gyógyászata.
-
Európai népek gyógyászata.
-
Magyar népi orvoslás
-
története,
-
jelentõs gyûjtései, gyûjtõi,
-
ma élõ népi orvoslás értékei.
Társszakmák a természetgyógyászatban
Pszichoterápia és pszichológia alapjai
-
Személyiséglélektan.
-
Fejlõdéslélektan
-
Pszichopatológia.
-
Transzperszonális pszichológia.
-
Relaxáció.
-
Immaginatív-, szimbólumterápia.
-
Kreatív terápiák.
-
Mûvészetterápiák.
-
Hipnózis.
-
Pszichodráma.
-
Személyközpontú megközelítés.
-
Csoportdinamikai módszerek.
-
Humanisztikus technikák.
Fizioterápia alapjai
-
Balneológia.
-
Gyógytorna.
-
Gyógymasszázs.
-
Elektroterápia.
-
Dietetika.
-
Vodder-féle manuális limfás drenázs.
-
Gyógyúszás.
Természetgyógyászati klinikum
-
Szív- és érrendszeri betegségek.
-
Gasztroenterológiai betegségek.
-
Légzõrendszeri betegségek.
-
Természetgyógyászati urológiai betegségek.
-
Központi idegrendszer betegségeinek terápiája.
-
Anyagcsere-betegségek.
-
Bõrgyógyászati betegségek.
-
Biológiai daganatkezelés.
-
Gyermekgyógyászati betegségek.
-
Szemészeti betegségek.
-
Füll-orr-gégészeti betegségek.
-
Nõgyógyászati betegségek.
ALAPFELADAT KÖVETELMÉNYEI
a) Tevékenységét a vonatkozó jogszabályok
és az etikai normák szerint végzi A hallgató
legyen képes:
-
felsorolni az egészségügyi és szociális,
valamint a társadalombiztosítás intézményrendszerét,
feladatait, mûködésének alapelveit,
-
alkalmazni a tevékenységre vonatkozó hatályos
jogszabályokat,
-
alkalmazni a vállalkozás mûködtetésével
kapcsolatos alapvetõ jogszabályokat,
-
tájékozódni a büntetõjogi felelõsség
alapelveiben,
-
tevékenységének gyakorlása közben lelkiismeretességet,
empátiás készséget, õszinteséget,
tiszteletet tanúsítani,
-
elfogadni, alkalmazni a titoktartási kötelezettséget,
-
megfogalmazni az alapvetõ emberi értékeket,
-
megfogalmazni a titoktartás megszegésének következményeit,
-
ismerje a verbális iatrogénia fogalmát,
-
megfogalmazni a szakmai etika alapkérdéseit (beteg, klienskiszolgáltatottság,
felelõsség),
-
felismerni az egyes helyzetek, kapcsolatok etikai jellegû problémáit,
megfogalmazni a helyes megoldásokat,
-
tevékenységében a kompetenciahatárokat betartani.
A követelmények szakmai tartalma:
-
tevékenységére vonatkozó jogi szabályozók
(hatályos népjóléti tárgyú törvények
és rendeletek, hatályos népjóléti tárgyú
kormányrendeletek, hatályos népjóléti
miniszteri rendeletek),
-
kérelem-határozat,
-
jogorvoslat,
-
hatáskör,
-
illetékesség,
-
jogképesség, cselekvõképesség, képviselet,
-
teljesítési kötelezettség,
-
tájékoztatási kötelezettség,
-
a beteg jogai,
-
hozzájárulás a beavatkozáshoz,
-
adatvédelem,
-
titoktartási kötelezettség,
-
kártérítés általános szabályai,
-
a dokumentálás jelentõsége a jogvédelemben,
-
munkajog,
-
közalkalmazottakról szóló törvény,
-
a munkavállaló fegyelmi és kártérítési
felelõssége,
-
büntetõjogi fogalmak,
-
büntetõjogi alkotmányos alapelvek,
-
ártatlanság vélelme, független bíróság
eljárása,
-
büntetõjogi, anyagi jogszabályok, Btk. illeszkedõ
részei,
-
büntetõjogi eljárások, büntetõ ügyekben
eljáró szervek,
-
egyes bûncselekmények,
-
foglalkozás körében elkövetett vétségek,
-
öngyilkosságban való közremûködés,
-
eutanázia,
-
segítségnyújtás elmulasztása,
-
visszaélés kábítószerekkel,
-
kuruzslás,
-
etikai alapfogalmak,
-
az erkölcsöt általában meghatározó
tényezõk,
-
az erkölcs és a jog kapcsolata,
-
az etikai értékek egyetemes érvényességének
elve,
-
a szolgáltatás etikája,
-
a természetgyógyász munka presztízse,
-
a természetgyógyász erkölcsi felelõssége,
-
döntés-felelõsség,
-
konfliktusok,
-
a beteg tájékoztatása,
-
önrendelkezéshez való jog,
-
a tájékoztatás kockázata (kompetencia, inkompetencia,
etikai bizottságok),
-
a természetgyógyászatra vonatkozó jogszabályok,
-
a természetgyógyásszal szembeni követelmények,
-
a természetgyógyász hatásköre, autonómiája,
-
a természetgyógyász és a beteg kapcsolatának
etikai alapkérdései,
-
a betegfelvétel, fogadás etikája.
b) Kommunikációs feladatok végzése
A hallgató legyen képes:
-
felidézni a kommunikáció alapfogalmait és felsorolni
a dinamikai alapelveket,
-
érdeklõdõen, figyelmesen meghallgatni a beteget/klienset,
-
felismerni a másik személy viselkedésére gyakorolt
hatását,
-
felismerni a kommunikációs zavarokat és ezeket szükség
szerint elhárítani,
-
fejleszteni a verbális kommunikációs készségét,
-
metakommunikációs jelzéseket értelmezni és
az ezekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján a kommunikációt
tudatosan alkalmazni,
-
megszerzett információt felhasználni szóban
és írásban.
A követelmények szakmai tartalma:
-
a kommunikáció fogalma,
-
a kommunikációs folyamat elemei,
-
a kommunikációs folyamat dinamikája,
-
interperszonális kommunikációs helyzetek,
-
kommunikációs zavarok,
-
a kóros kommunikáció okai,
-
a nyelvi kommunikáció hiányosságai,
-
a kommunikációs zavarok leküzdése,
-
a verbális kommunikáció,
-
a nonverbális kommunikáció,
-
a hiteles kommunikáció,
-
a segítõ magatartás jellemzõi,
-
a problémamegoldás stratégiájának elsajátítása,
tapasztalatszerzés,
-
a kommunikáció fázisai,
-
kommunikációs technikák,
-
szakmai kommunikációk,
-
rosszhír közlése,
-
alapkészségek a szakmai kommunikációban,
-
az észleltek reprodukálása,
-
meggondolatlan értékítéletek és következményeik.
c) Dokumentációs feladatok végzése
A hallgató legyen képes:
-
a végzett tevékenységet írásban szakszerûen
vezetni és értékelni, ennek alapján a beteg,
kliens állapotát nyomon követni,
-
a beteg, kliens dokumentációját rendszerezni, tárolni,
-
orvosi beutalóban, illetve diagnózisban foglaltakat értelmezni,
-
az egészségügyi szolgáltatáshoz társuló
adminisztratív és dokumentációs feladatokat
pontosan ellátni,
-
felsorolni az okiratok kezelésének legfontosabb szabályait.
A követelmények szakmai tartalma:
-
a természetgyógyászati tevékenység dokumentációja,
-
a természetgyógyászati dokumentáció
szakszerû vezetése,
-
a természetgyógyászati dokumentáció
felhasználása a minõségbiztosításban.
d) Munkájával kapcsolatos fertõtlenítõ
eljárásokat végez, betartja a higiénés
elõírásokat Biztonságos és folyamatos
mûködéshez szükséges tárgyi, technikai
feltételeket biztosít.
A hallgató legyen képes:
-
megfogalmazni a rendelõ mûködtetésére vonatkozó,
valamint a balesetek megelõzésére szolgáló
elõírásokat,
-
balesetmentes környezetet kialakítani,
-
a fertõzés és a fertõzõ betegségek
megelõzésének lehetõségeit alkalmazni,
elvégezni a mindennapos gyakorlatban a fertõzések
megelõzésével kapcsolatos egészségnevelési
feladatokat,
-
összefoglalni a fertõtlenítõ szerek tárolásával
kapcsolatos biztonsági elõírásokat,
-
megfogalmazni a fertõtlenítési eljárásokat,
-
elvégezni az alapvetõ fertõtlenítési
eljárásokat,
-
biztonságos és folyamatos mûködéshez szükséges
tárgyi, technikai eszközöket biztosítani, karbantartani.
A követelmények szakmai tartalma:
-
a fertõzés fogalma,
-
a fertõzést befolyásoló tényezõk,
-
járványfolyamat mozgató erõi,
-
fertõzés közvetlen érintkezés útján,
-
cseppfertõzés,
-
nosocomiális infekciók általános járványtana,
-
az infekciók megjelenési formái,
-
a fertõzés okai,
-
a fertõzés forrásai,
-
fertõtlenítõ szerek tárolásával
kapcsolatos elõírások,
-
fertõtlenítõ szerek,
-
fertõtlenítési eljárások, alkalmazásuk,
-
fertõzõ beteggel kapcsolatos teendõk.
SPECIÁLIS FELADATOK KÖVETELMÉNYEI
a) Anamnézis-készítés A hallgató
legyen képes:
-
a beteg, hozzátartozó kikérdezése révén,
a kliens panaszait megérteni, rendszerezni,
-
a gyógyító csoport tagjaitól az anamnézishez
szükséges információkat megszerezni,
-
a beteget - kínai orvosi gondolkodás szerint - kikérdezni,
a panaszokat értelmezni,
-
a dokumentáció és a beteg kikérdezése
alapján tájékozódni, hogy a beteg a szükséges
orvosi vizsgálatokon résztvesz-e,
-
megítélni, hogy kiegészítõ diagnosztikai
és terápiás módszerek igénybevételére
van-e szükség a beteg kezelése elõtt,
-
megállapításait beteg-anamnézisben írásban
rögzíteni világos, áttekinthetõ okfejtéssel,
-
a "kínai órá"-t alkalmazni.
b) Kezelési terv felállítása, eredményének
megfelelõ módosítása A hallgató legyen
képes:
-
felállítani a kikérdezés és az orvosi
vélemény alapján a kínai orvosi gondolkodás
szerinti kezelési tervet, meghatározni a kezelés idõtartamát,
gyakoriságát, intenzitását, módját,
-
az észlelt változásoknak megfelelõen a kezelési
tervet módosítani,
-
a kliens/beteg állapotváltozásának megfelelõen
a masszázsterápia további folytatásának
szükségességét, illetve a terápia befejezésének
idejét megítélni (iatrogén ártalmakat
elkerülni).
c) Tanácsadás, bizonyos kezeléselemek betanítása
A hallgató legyen képes:
-
az akupresszúrás kezelést kiegészíteni
megfelelõ étrendi és mozgásgyakorlatokra vonatkozó
tanácsokkal,
-
a kezelés hatékonyabbá tétele érdekében
a beteget vagy hozzátartozóját bizonyos kezelési
eljárásokra megtanítani,
-
a klienset/beteget szakszerûen felvilágosítani, vele
egyenrangú partneri viszonyt kialakítani.
d) A tervek szerinti akupresszúrás kezelés A hallgató
legyen képes:
-
az akupresszúrás kezelést, valamint a kínai
masszázst szakszerûen, önállóan végrehajtani,
-
kivitelezni a serkentés és csillapítás masszázstechnikáját.
e) Speciális dokumentációs feladatok A hallgató
legyen képes:
-
a kliens/beteg kezeléseket, terápiás eljárásokat
(az érintett pontok, vezetékek) felsorolni, rögzíteni
a masszázs idõtartamát és jellegét (pl.
Szív-8-as pont nyomása percenkénti tizes gyakorisággal
5 percig).
f) Segédkezés természetgyógyász, akupunktõr
orvos rendelõjében A hallgató legyen képes:
-
akupunktúra eljárás során használt eszközöket
elõkészíteni, a kezelés után az eszközöket
sterilezésre elõkészíteni,
-
akupunktúra során segédkezni (beteg mozgatása,
rögzítése),
-
a beteget/klienset folyamatosan megfigyelni,
-
az akupunktúra során használatos mûszereket,
eszközöket szakszerûen, higiénikusan karbantartani,
-
az akupunktúrás kezelésre járó betegek
dokumentációját vezetni,
-
a kezelés közben manuális tûstimulációt
végezni,
-
a kezelés végeztével a tûket eltávolítani,
a beteget ellátni.
IV. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei
1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei
1.1. Iskolai végzettség: - középiskolai végzettség.
1.2. Általános természetgyógyászati
ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes
vizsgával történõ teljesítése.
1.3. Akupresszõr képzési program, elméleti
blokk (alap, speciális modul) teljesítése.
1.4. Igazolt szakmai gyakorlat
-
2 hét orvos-természetgyógyászati rendelõben,
-
1 hét távolkeleti mozgásoktató mellett,
-
2 hét hagyományos kínai orvosi rendelõben,
vagy akupunktúrás orvosi rendelõben.
A szakmai gyakorlat orvos-természetgyógyászati rendelõben,
a távolkeleti mozgásoktató mellett, a hagyományos
kínai orvosi, illetve akupunktúra rendelõben végezhetõ.
A szakmai gyakorlat elvégzésérõl szóló
igazolást a szakmai vizsgára jelentkezés dokumentumaihoz
kell csatolni.
2. A szakmai vizsgán számon kérhetõ feladatok
a szint megjelölésével: A III. 2. pontban rögzített
szakmai követelmények alapján a jelzett szintek szerint.
3. A szakmai vizsga részei
3.1. Szakmai gyakorlati vizsga A gyakorlati vizsga helye független
a vizsgázó saját munkahelyétõl, a vizsga
helyét az Egészségügyi Szakképzõ
és Továbbképzõ Intézet jelöli ki.
A gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevõdik
össze: - adott személyen elõre bejelölt pontok
meghatározása, masszázstechnikájának
bemutatása, - szóban megnevezett pontok helyének megmutatása
élõ személyen (lehet saját magán is)
és masszázstechnikája, - egy adott beteg teljes körû
állapotfelmérése; itt a klienssel kialakított
kapcsolatot is kell értékelni, - egyéb technikai eszközök
használata (moxa, köpöly stb.).
3.2. Szakmai elméleti vizsga Témakörei:
-
Hagyományos kínai orvoslás elmélete, kórtana,
diagnosztikája és kezelési elvei.
-
Betegségek kezelése az akupresszõr gyakorlatban.
-
Egyéb technikai eszközök használatának elmélete.
-
Kínai masszázs alapjai.
-
Etikai ismeretek.
3.2.1. Írásbeli vizsga Az írásbeli vizsgán
a fenti témakörök szakmai követelményei alapján
szerkesztett feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot
a Népjóléti Minisztérium központilag adja
ki.
3.2.2. Szóbeli vizsga Célja:
-
a tesztvizsga hiányosságainak, hibás válaszainak
megbeszélése;
-
a szakmai elméleti ismeretek tudásszintjének felmérése.
A szóbeli vizsga során a fenti témakörökben
kérdéseket kell megválaszolni:
-
a kínai masszázs története és fõbb
iskolái;
-
a masszázs hatékonyságának alapjai (a Yin és
a Yang regulációja, az akupunktúrás csatornák,
a Qi, a vér és a szervek kapcsolata, az izmok, ínak,
csontok és ízületek masszázsa, az erõsítõ
és szétoszlató masszázs funkciók, a
masszázs mechanikájának tanulmányozása);
-
a Yi Jin Jing és a Shaolin Neigong iskolák szerinti masszázstechnikák;
-
a 14 fõvezeték, 8 különleges vezeték, összekötõ
vezetékek elhelyezkedése;
-
a leggyakrabban használt pontok elhelyezkedése, indikációja
és masszázstechnikája;
-
felnõtt masszázs;
-
gyermek masszázs;
-
az egyes betegségek szerinti masszírozás;
-
önmasszázs egészségmegõrzésre és
betegségek gyógyítására;
-
a fülpontok anatómiája és indikációi,
-
a pontkiválasztás alapjai (pl. "anya-gyermek" szabály);
-
az állapotfelmérés módszerei;
-
kezelési elvek és pontválasztás, kezelési
technika megválasztása;
-
kínai masszázs alapjai és használata.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
4. A vizsgázók teljesítményének
értékelése A vizsgázók teljesítményének
értékelését az ETI által kiadott vizsgaszabályzat
melléklete tartalmazza.
ALTERNATÍV MOZGÁS- ÉS MASSZÁZSTERÁPEUTA
I. A szakképesítésre vonatkozó adatok
1. Szakképesítés megnevezése: alternatív
mozgás- és masszázsterápeuta
2. Képzés formája: iskolarendszeren kívüli
II. A szakképesítés munkaterülete
A munkaterület rövid, jellemzõ leírása:
A mozgás- és masszázsterápeuta a nyugati medicina
szerinti diagnózis alapján speciális természetgyógyászati
állapotfelmérõ módszerek elvégzése
után, olyan, a távol-keleti gyógyászatban ismert
mozgássorok végzésére tanítja meg betegét/kliensét,
amelyek annak gyógyulását/egészségmegõrzését
mint kiegészítõ gyógymód szolgálja.
Kompetencia szintjén masszázsterápiát végez.
A mozgás- és masszázsterápeuta dolgozhat rendelõben
vagy csoportos mozgásprogramok vezetésére alkalmas
teremben, tornateremben.
III. A szakképesítés szakmai követelményei
1. A foglalkozás gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok, feladatok
-
Természetgyógyászati nómenklatúrát
alkalmaz.
-
Betartja kompetenciahatárait a természetgyógyászatban
elõforduló vizsgálati és terápiás
módszerek tudományos megítélése és
a társszakmák kompetenciái szerint.
-
Tevékenysége során alkalmazza a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit.
-
Munkája során felhasználja az alternatív mozgás-
és masszázsterápia ismereteit.
-
Munkája során alkalmazza anatómiai, élettani,
kórtani és elsõsegélynyújtási
ismereteit.
-
Tevékenysége során alkalmazza klinikai alapismereteit.
Alapfeladatok:
-
Tevékenységét a vonatkozó jogszabályok
és az etikai normák szerint végzi.
-
Kommunikációs feladatok végzése.
-
Dokumentációs feladatok végzése.
-
Munkájával kapcsolatos fertõtlenítõ
eljárásokat végez, betartja a higiénés
elõírásokat.
-
Biztonságos és folyamatos mûködéshez szükséges
tárgyi, technikai feltételeket biztosít.
Speciális feladatok:
-
Anamnézis-készítés.
-
Kezelési terv, a beteg/kliens állapotának megfelelõ
mozgássor, program felállítása.
-
A mozgásprogram bemutatása, elméleti hátterének
ismertetése, és a gyakorlatok betanítása. Csoportos
egészségmegõrzõ vagy egy speciális betegségcsoportra
összeállított mozgásprogram vezetése.
-
Beteg/kliens megfigyelését végzi a mozgássor,
program alatt.
-
Masszázsterápia végzése.
2. Követelmények
2.1. A legfontosabb feladatcsoportok követelményei: A hallgató
legyen képes:
-
ismertetni és használni a természetgyógyászati
nómenklatúrát,
-
jogi és etikai ismeretei alapján betartani kompetenciahatárait
a természetgyógyászatban elõforduló
vizsgálati és terápiás módszerek tudományos
megítélése és a társszakmák kompetenciái
szerint,
-
alkalmazni tevékenysége során a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit,
-
felhasználni a hagyományos távol-keleti gyógyászati
ismereteit,
-
az anamnézis készítéséhez a tevékenység
szakszerû végzéséhez legyen képes alkalmazni
anatómiai, élettani, kórtani, elsõsegélynyújtási
és klinikai ismereteit,
-
alkalmazni a masszázsterápiával kapcsolatos ismereteit,
elvégezni a masszázsterápiát.
2.2. A követelmények szakmai tartalma:
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyzik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával
ALAPFELADAT KÖVETELMÉNYEI: megegyzik az akupresszõr
szakképesítés alapkövetelményeivel
SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEK
a) Anamnézis-készítés A hallgató
legyen képes:
-
a beteget megfelelõen kikérdezni, panaszait megérteni,
-
a beteg kínai, illetve ájurvédikus orvosi gondolkodás
szerint kikérdezni, a panaszokat értelmezni,
-
a dokumentáció és a beteg kikérdezése
alapján tájékozódni, hogy a beteg a szükséges
orvosi vizsgálatokon részt vesz-e,
-
megítélni a kiegészítõ diagnosztikai
és terápiás módszerek igénybevételének
szükségességét.
b) Kezelési terv, a beteg/kliens állapotának megfelelõ
mozgássor, program felállítása A hallgató
legyen képes:
-
az akadémiai vagy a távol-keleti orvosi diagnózis
alapján a sérült energiapályák helyreállítása
céljából megfelelõ gyakorlatokat összeállítani,
-
megállapítani a gyakorlatok sorrendiségét,
intenzitását, idõtartamát az egyén állapotának
figyelembevételével,
-
a "kínai óra" alkalmazására.
c) A mozgásprogram bemutatása, elméleti hátterének
ismertetése és a gyakorlatok betanítása A hallgató
legyen képes:
-
a klienset a lehetõ legrészletesebben felvilágosítani
azokról az energetikai folyamatokról, amelyek az aktuális
tünetképet elõidézték,
-
részletesen felvilágosítani az energiatisztulás,
-áramlás, -felvétel szükséges módjairól,
-
a gyakorlatokat, energiaáramoltatási módszereket pontosan
betanítani, és a mozdulatokat, mozdulatsorokat fo1yamatosan
ellenõrizni,
-
távol-keleti relaxációs technikákat megtanítani,
-
az elméleti ismereteket megfelelõ szinten átadni,
-
az aktuális egészségi állapotnak megfelelõ
gyakorlatokat bemutatni és betanítani,
-
a megfelelõ légzéstechnikát alkalmazni, betanítani.
d) Csoportos egészségmegõrzõ vagy egy speciális
betegségcsoportra összeállított mozgásprogram
vezetése A hallgató legyen képes:
-
a csoport általános mûveltségének, egészségi
állapotának megfelelõ mozgásprogramot levezetni,
közben rövid elméleti elõadásokat tartani,
-
ellenõrizni, korrigálni az egyéni gyakorlatok végzését
és elsajátítását.
e) Masszázsterápia végzése A hallgató
legyen képes alkalmazni masszázsterápiával
kapcsolatos ismereteit, elvégezni a masszázsterápiát.
IV. A szakképesítés vizsgáztatási
követelményei
1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei
1.1. Iskolai végzettség: - középiskolai végzettség.
1.2. Általános természetgyógyászati
ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes
vizsgával történõ teljesítése.
1.3. Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta
képzési program, elméleti blokk (alap, speciális
modul) teljesítése.
1.4. Igazolt szakmai gyakorlat
-
2 hét orvos-természetgyógyászati rendelõben,
-
1 hét hagyományos kínai orvosi rendelõben,
vagy akupunktúrás orvosi rendelõben,
-
2 hét gyógytornász mellett,
-
50 óra valamely alternatív mozgás- és masszázsterapeuta
mellett.
A szakmai gyakorlat orvos-természetgyógyászati rendelõben,
alternatív mozgás- és masszázsterapeuta mellett,
hagyományos kínai orvosi, illetve akupunktúra rendelõben
végezhetõ. A szakmai gyakorlat elvégzésérõl
szóló igazolást a szakmai vizsgára jelentkezés
dokumentumaihoz kell csatolni.
2. A szakmai vizsgán számon kérhetõ feladatok
a szint megjelölésével: A III. 2. pontban rögzített
szakmai követelmények alapján a jelzett szintek szerint.
3. A szakmai vizsga részei
3.1. Szakmai gyakorlati vizsga A gyakorlati vizsga helye független
a vizsgázó saját munkahelyétõl, a vizsga
helyét az Egészségügyi Szakképzõ
és Továbbképzõ Intézet jelöli ki.
A gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevõdik
össze:
Qi Gong
-
A gyakorláshoz szükséges alapvetõ pozíciók
bemutatása (álló, ülõ, fekvõ).
Általános kondícionáló, harmonizáló
mozgássor és pozíciók bemutatása.
-
Gyakorlatok az öt elem, illetve energiapáholy harmonizálására.
-
A nyolc bársonyos gyakorlat
-
Ba Duan Jin.
-
Az öt állat gyakorlata Wu Qing Xi.
-
Az egyes ízületekre ható gyakorlatok bemutatása.
Tai Chi Chuan
-
A nyolc állás - öt lépés.
-
A Yang-iskola öt elemet stimuláló gyakorlatai.
-
Elsõdlegesen a felsõ végtagot erõsítõ
mozgáskombinációk. Elsõdlegesen az alsó
végtagot erõsítõ mozgáskombinációk.
Do In
-
Általános masszázs a pangások oldására.
-
Tonizáló masszázs bemutatása, Szedáló
masszázs bemutatása.
-
Az öt elem harmonizálására szolgáló
masszázsok bemutatása.
-
A fejmeridiánok pangását oldó/szellemi funkciót
javító masszázs.
-
A szemfunkciót javító masszázs.
Wai Tan Kung
-
Meridiánokra ható gyakorlatok.
-
Zang-Fu-kra ható gyakorlatok.
-
Ízületekre ható gyakorlatok
-
Általános hatású gyakorlatok.
Jóga
-
A jóga légzéstechnikáinak bemutatása
és magyarázata.
-
A gerincre ható ászanák bemutatása, indikációk,
kontraindikációk.
-
A keringésre és a hormonrendszerre ható ászanák
bemutatása, indikációk, kontraindikációk.
-
A belsõ szervekre ható ászanák bemutatása,
indikációk, kontraindikációk.
Masszázsterápia
-
Thai masszázs.
-
Yumeiho masszázs.
-
Shiatsu.
-
Do-in önmasszázs.
A vizsgafeladat összetevõ elemei:
Megadott tünetképpel, funkciózavarral rendelkezõ
beteg/kliens számára a hat fõtantárgy (Qi Gong,
Tai Chi Chuan, Do In, Wai Tan Kung, jóga, masszázsterápia)
közül kettõbõl megfelelõ mozgás-,
masszázs és légzéskombináció
összeállítása és bemutatása. A
gyakorlati vizsga ideje maximum 30 perc.
3.2. Szakmai elméleti vizsga
Témakörei:
-
Hagyományos kínai orvoslás elmélete, kórtana.
-
A védikus filozófia, különbözõ jógairányzatok
elmélete, az ájurvéda kórtana.
-
Állapotfelmérõ módszerek a alternatív
mozgás- és masszázsterapeuta praxisban.
-
Svéd masszázs
-
sportos,
-
betegség szerinti kezelés.
-
Thai masszázs.
-
Yumeiho masszázs
-
Shiatsu.
-
Sneider.
-
Alexander technika.
-
Relaxációs masszázs.
-
Energia masszázs.
-
Nemes kõvel történõ masszázs.
-
Do-in önmasszázs.
-
Svéd-vízi masszázs-mozgatás.
-
Földi-féle nyirokmasszázs.
-
Vodder-féle kötõszöveti masszázs.
-
Reflexzóna masszázs.
-
Akupresszúra masszázs.
-
A relaxáció, meditáció, immagináció
elméleti alapjai.
-
Jogi, etikai ismeretek.
3.2.1. Írásbeli vizsga
Az írásbeli vizsgán a fenti témakörök
szakmai követelményei alapján szerkesztett feladatlapot
oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot a Népjóléti
Minisztérium központilag adja ki.
3.2.2. Szóbeli vizsga
Célja:
-
a tesztvizsga hiányosságainak, hibás válaszainak
megbeszélése;
-
a szakmai elméleti ismeretek biztos tudásának felmérése.
A szóbeli vizsga során az alábbi témakörökben
kell kérdéseket megválaszolni:
-
az alternatív mozgás- és masszázsterapeuta
kompetenciája,
-
a kezelõorvossal való kapcsolattartás,
-
más természetgyógyász szakemberekkel való
kapcsolattartás,
-
a szakma jelentõségének túlhangsúlyozásából
eredõ veszélyek,
-
teendõk komplikációk fellépése esetén,
-
adminisztráció,
-
etikus viselkedés, negatív információk kezelése,
-
titoktartási kötelezettség a gyakorlatban.
4. A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
ÉLETMÓD-TANÁCSADÓ ÉS TERAPEUTA
I. A szakképesítésre vonatkozó adatok
-
Szakképesítés megnevezése: életmód-tanácsadó
és terapeuta
-
Képzés formája: iskolarendszeren kívüli
II. A szakképesítés munkaterülete
A munkaterület rövid jellemzõ leírása:
Az életmód-tanácsadó élménycentrikus
módszeregyüttes alkalmazásával segít a
klienseinek életmódjuk átalakításában
- a civilizációs betegségek, testi-lelki ártalmak
csökkentése vagy kiküszöbölése, egészségük
megõrzése vagy helyreállítása érdekében.
Az életmódot átalakítani tudó valamennyi
természetgyógyászati ágban (távolkeleti
mozgásoktatás, egészséges táplálkozás,
rendterápia, természetes masszázsoktatás, gyógynövényismeret,
hidroterápia, helyes légzéstechnikák) jártassággal
rendelkezik, ismeri a mentálhigiéne alapelveit és
mindezeket együttesen alkalmazza a beteg vagy a kliens életmódjának
átalakítása érdekében. Az életmód-tanácsadó
a szabadidõ kulturált, tartalmas eltöltése terén
primer prevenciós feladatokat (mûvelõdési központok,
magánvállalkozások, utazási irodák)
lát el, míg az egészségügyben specializálódik
a betegellátás és -gondozás során hiányterületet
képezõ egészségnevelési feladatok hatékony
ellátására. A családorvos, kórházi
orvos, gondozóintézeti szakorvos betegeket küld az életmód-tanácsadóhoz,
hogy annak életmódi nevelésével a szokványos
gyógyszeres terápiát kiegészítse.
III. A szakképesítés szakmai követelményei
1. A foglalkozás gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok, feladatok
-
Természetgyógyászati nómenklatúrát
alkalmaz.
-
Betartja kompetenciahatárait a természetgyógyászatban
elõforduló vizsgálati és terápiás
módszerek tudományos megítélése és
a társszakmák kompetenciái szerint.
-
Tevékenysége során alkalmazza a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit.
-
Munkája során felhasználja a hagyományos távolkeleti
gyógyászati ismereteit.
-
Munkája során alkalmazza anatómiai, élettani,
kórtani és elsõsegélynyújtási
ismereteit.
-
Tevékenysége során alkalmazza klinikai alapismereteit.
Alapfeladatok:
-
Munkáját a vonatkozó jogszabályok és
az etikai normák szerint végzi.
-
Kommunikációs feladatok végzése.
-
Dokumentációs feladatok végzése.
-
Munkájával kapcsolatos fertõtlenítõ
eljárásokat végez, betartja a higiénés
elõírásokat. Biztonságos és folyamatos
mûködéshez szükséges tárgyi, technikai
feltételeket biztosít.
Speciális feladatok:
-
Anamnézis-készítés.
-
Tanácsadás.
-
A kliens által alkalmazható eljárások bemutatása,
az elméleti alapok szemléletes elmagyarázása.
-
Gyermekek és felnõttek részére elõadás
tartása az egészséges életmód témakörében.
-
Segítségnyújtás a problémahelyzetekben.
-
Meggyõzés, véleményformálás.
-
Konzultáció és team-munkában való együttmûködés
természetgyógyásszal, orvossal, pszichológussal.
Speciális feladatok részletesebb meghatározása:
-
Célzott beszélgetés.
-
Empátiás meghallgatás.
-
Szakszerû tájékozódás a beteg dokumentációjában.
-
Segítõ kapcsolat kialakítása és fenntartása.
-
Tanácsadási tevékenység elõkészítése,
megtervezése (eszközök, módszerek).
-
Információátadás.
-
A kliens szükségleteinek és lehetõségeinek
felismerése, tisztázása.
-
A csoport szükségleteinek és igényeinek felmérése.
-
A tények rendszerszemléletû elemzése.
-
Elõadástartás.
-
Vita vezetése.
-
Szemináriumi feldolgozás vezetése.
-
Alkalmazza a szemléltetés alapvetõ módszereit,
eszközeit.
-
Készségfejlesztõ tréningcsoportban való
közremûködés.
-
Esetmegbeszélõ csoport vezetésében való
közremûködés.
-
Mozgás- és mozgatásterápia szakszerû
bemutatása és irányítása.
-
A tanácsadó munka dokumentálása.
-
Gyógynövénygyûjtés és -meghatározás.
-
Az egészségmegõrzõ táplálkozási
rendszerek elméleti ismertetése és gyakorlati bemutatása.
-
A víz- és a természeti elemterápiák
elméleti ismertetése és gyakorlati bemutatása.
-
Talpmasszázs, bioenergetikusi munka, akupresszúra, keleti
masszázs (csak külön kiképzés esetén).
-
Méregtelenítõ terápiák ismertetése
és irányítása.
-
Közösségszervezés.
-
Kulturális animáció.
-
Túravezetés.
-
Szabadidõ menedzselés.
2. Követelmények
2.1. A legfontosabb feladatcsoportok követelményei:
A hallgató legyen képes:
-
ismertetni és használni a természetgyógyászati
nómenklatúrát,
-
jogi és etikai ismeretei alapján betartani kompetenciahatárait
a természetgyógyászatban elõforduló
vizsgálati és terápiás módszerek tudományos
megítélése és a társszakmák kompetenciái
szerint,
-
alkalmazni tevékenysége során a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit,
-
felhasználni a hagyományos távolkeleti gyógyászati
ismereteit,
-
az anamnézis készítéséhez a tevékenység
szakszerû végzéséhez legyen képes alkalmazni
anatómiai, élettani, kórtani, elsõsegélynyújtási
és klinikai ismereteit.
2.2. A követelmények szakmai tartalma:
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
ALAPFELADAT KÖVETELMÉNYEI: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés alapfeladat követelményeivel.
SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEK
a) Anamnézis-készítés
A hallgató legyen képes:
-
a beteg/kliens megfelelõ kikérdezése révén
panaszainak, problémájának teljességét
megérteni,
-
a panaszok kezdetének idejétõl azok idõrendi
változását értelmezni,
-
a dokumentáció és a beteg kikérdezése
alapján tájékozódni, hogy a beteg a szükséges
orvosi vizsgálatokon résztvesz-e.
b) Tanácsadás
A hallgató legyen képes:
-
az anamnézis és az észlelt elváltozások
alapján a beteg számára egy pontokba szedett egyénre
szabott életmódi programjavaslatot összeálltani,
-
meghatározni az elõírt életmódi program
megtanításához szükséges kezelés,
illetve konzultáció számát, idõrendjét,
módszerét,
-
a szükséges orvosi, pszichológiai, pszichoterápiás,
természetgyógyászati vizsgálatokra és
kezelésekre a klienset/beteget továbbküldeni.
c) A kliens által alkalmazható eljárások bemutatása,
az elméleti alapok szemléletes elmagyarázása
A hallgató legyen képes:
-
röviden beszámolni a természetgyógyászat,
egészségnevelés, egészségmegõrzés
legfontosabb elméleti kérdéseirõl,
-
felismerni 50 gyógynövényt, ismertetni alkalmazásukat,
-
bemutatni, illetve oktatni legalább két (dinamikus, illetve
statikus) mozgásformát, valamilyen egész testmasszázst,
az egyik relaxációs technikát,
-
"bölcsességfórum" vezetésére (másokat
inspirálva, véleményük leblokkolása nélkül),
-
rövid jógameditációt vezetni,
-
légzésgyakorlatot vezetni,
-
gyógynövény-felismerõ túrát vezetni,
-
ismereteket átadni az életmód szociológiai
és egészségügyi vonatkozásairól,
-
kiscsoport-foglalkozásokat vezetni (társvezetõként),
kezelni a csoportdinamikai jelenségeket, s legyen képes felsorolni
a kiscsoportokban feldolgozható életmód, illetve életmódváltási
problémákat,
-
életmódtábort szervezni és vezetni.
d) Gyermekek és felnõttek részére elõadás
tartása az egészséges életmód témakörében
A hallgató legyen képes:
-
a hallgatóság figyelmét az egészséges
életmódra vonni,
-
az életkori sajátosságokat figyelembe véve
munkáját megtervezni,
-
elõkészíteni a tanácsadási tevékenységet,
-
alkalmazni a szemléltetés alapvetõ módszereit
és eszközeit,
-
alkalmazni a segítségadás, ösztönzés
módszereit,
-
alkalmazni a pozitív magatartásformák, modellek közvetítésének
direkt módszereit (elbeszélés, tények, jelenségek
bemutatása, személyes példaadás),
-
alkalmazni a pozitív visszajelzés, értékelés
módszereit,
-
logikus, tematikus rendszerben felépíteni az egészséges
életmód, természetgyógyászat témába
tartozó bármely területérõl tartandó
elõadás menetét,
-
gyermekek figyelmét az egészséges életmód
témáival lekötni.
e) Segítségnyújtás a problémahelyzetekben
A hallgató legyen képes:
-
empátiás meghallgatásra,
-
a kliens szükségleteit és lehetõségeit
felismerni, megfogalmazni, közvetíteni,
-
a beteget/klienset szakemberhez irányítani.
f) Meggyõzés, véleményformálás,
A hallgató legyen képes:
-
saját példájával modellt nyújtani az
egészséges életmód gyakorlására,
-
holisztikusan gondolkodni,
-
rendszerszemléletûen, teljességre törekvõen,
pozitívan gondolkodni,
-
nyitottságot tanúsítani a különbözõ
emberek, filozófiai irányok és a transzcendencia felé,
valamint a saját nemzeti hagyományok és más
nemzetek hagyományai iránt,
-
tájékozódni a filozófiában és
a határtudományokban, a humán és mélyökológiában,
-
integrálni a test-lélek-szellem között, valamint
a külsõ és belsõ megélés között,
-
ökomenikus szemléletet kialakítani,
-
a személyiség ismertetõjegyeit, és az egyes
korosztályok jellemzõit figyelembe véve logikusan
érvelni a természetes, egészséges életmód
mellett.
g) Konzultáció és team-munkában való
együttmûködés diplomás természetgyógyásszal,
orvossal, pszichológussal
A hallgató legyen képes:
-
saját kompetenciahatárait betartani és ismerni az
együttmûködõ szakemberek kompetenciahatárait,
feladatait,
-
az együttmüködõ szakembert írásban
informálni a végzett munkáról, felhívni
a figyelmet a kezelés/tanácsadás kulcskérdéseire.
IV. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei
1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei
1.1. Iskolai végzettség:
-
felsõoktatási intézményben megszerzett oklevél
az alábbi szakterületen: egészségügyi, pedagógiai,
pszichológiai, szociális, népmûvelõi,
teológiai, agrártudományi.
1.2. Általános természetgyógyászati
ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes
vizsgával történõ teljesítése.
1.3. Életmódtanácsadó képzési
program, elméleti blokk (alap, speciális modul) teljesítése.
1.4. Igazolt szakmai gyakorlat
-
2 hét orvos-természetgyógyászati rendelõben,
-
1 hét alternatív mozgás- és masszázsterapeuta
mellett,
-
4 hét életmódtábor-asszisztálás
képzett életmód-tanácsadó mellett,
-
2 hét életmód-tanácsadó rendelõben
és életmód klubban.
Megélt gyökeres életmódváltás legalább
egyéves saját élményû tapasztalatról
esettanulmány készítése, bemutatása.
Betöltött 28. év
2. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés
-
Felsõoktatási intézményben megszerzett szakképesítés
szakirányának megfelelõ tantárgyakból
a vizsgázó felmenthetõ (pl. pszichológusok
a pszichológiai témákból).
3. A szakmai vizsgán számon kérhetõ feladatok
a szint megjelölésével
A III. 2. pontban rögzített szakmai követelmények
alapján a jelzett szintek szerint.
4. A szakmai vizsga részei
4.1. Szakmai gyakorlati vizsga
A gyakorlati vizsga helye független a vizsgázó saját
munkahelyétõl, a vizsga helyét az ETI jelöli
ki. A gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevõdik
össze:
A gyakorlati vizsga 3 napos életmódtábor formájában
zajlik, melynek szervezését és lebonyolítását
a húzott tételeknek megfelelõ szereposztásban
maguk a vizsgázók végzik. A vizsgázónak
számot kell adnia arról, hogy a szakmai követelményeknek
a gyakorlatban megfelel-e. A gyakorlati vizsga feladatai a következõk:
-
Demonstrálás és foglalkozásvezetés.
-
Gyógynövény-felismerõ túra vezetése,
gyógynövények felismerése és alkalmazásának
tanítása.
-
Két mozgásforma oktatásának demonstrálása.
-
Valamely relaxációs technika oktatásának demonstrálása.
-
Rövid meditáció vezetése.
-
Valamilyen légzésgyakorlat vezetése.
-
Önismereti csoport vezetésében való közremûködés.
-
Rövid túravezetés.
-
Egészséges konyha a gyakorlatban.
-
Táborvezetés és szervezés.
-
Csoportdinamikai játékok irányítása.
-
Tanácsadó munka dokumentálása.
-
Legfontosabb nyomáspontok megjelölése.
-
Rövid elõadás az egészséges életmód
valamely elméleti kérdésérõl
-
táplálkozás,
-
mozgás,
-
drog,
-
alkohol,
-
dohányzás,
-
légzés.
4.2. Szakmai elméleti vizsga
Témakörei:
-
Pszichológia, szociálpszichológia, egészségpszichológia.
-
Egészségnevelés és klasszikus természetgyógyászat.
-
Pedagógia.
-
Jogi és etikai ismeretek.
4.2.1. Írásbeli vizsga
Az írásbeli vizsgán a fenti témakörök
szakmai követelményei alapján szerkesztett feladatlapot
oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot a Népjóléti
Minisztérium központilag adja ki.
4.2.2. Szóbeli vizsga
Célja: A szakmai elméleti ismeretek tudásszintjének
felmérése. A szóbeli vizsga során a vizsgázónak
az alábbi témakörökben kell kérdéseket
megválaszolnia:
Pszichológia, szociálpszichológia, egészségpszichológia:
-
ön- és társismereti csoport (célja, szerkezete,
mûködési módja, vezetése),
-
kommunikációs készségfejlesztés (a kommunikáció
modellje, csatornái, fejlesztési módjai),
-
személyiség lélektan (a személyiség
fogalma, szerkezete, dinamikája),
-
szociálpszichológia - csoportlélektan (a csoport fogalma,
szerkezete, fejlõdése),
-
egészségpszichológia (alapproblémák),
-
a változás pszichológiája (a változással
szembeni ellenállások és kezeléseik),
-
pszichoterápia és személyiségfejlesztés
(alapelvek és fõbb módszerek),
-
életmód-szociológia (fontosabb elméleti tételei
és adatai),
-
szabadidõ szociológiája és pszichológiája
(a szabadidõ fogalma, funkciói, formái),
-
pályaszocializáció (az életmód-tanácsadó
személyi alkalmasságának fõbb követelményei),
-
kiégés (megelõzése, szupervíziója).
Egészségnevelés és klasszikus természetgyógyászat:
-
holisztika (a holisztika fogalma, fõbb megjelenési formái),
-
természetgyógyászat (fogalma és története),
-
táplálkozásterápia
-
zsírok szerepe,
-
szénnhidrátok szerepe,
-
fehérjék szerepe,
-
ásványi anyagok szerepe,
-
vitaminok szerepe az egészséges táplálkozásban,
-
ételallergia,
-
a táplálkozás módja,
-
elterjedt táplálkozásmódok értékelése,
-
gyógyító növényi táplálékok,
-
légzésterápia,
-
mozgásterápia,
-
lazításterápia,
-
fitoterápia,
-
hidro-, balneo- és klímaterápia,
-
masszázsterápia,
-
életmódterápia,
-
pedagógia,
-
pedagógia és andragógia (a gyermek- és felnõttnevelés
alapkérdései),
-
a tanácsadás (elméletének és gyakorlatának
fõbb kérdései),
-
elõadói készségek fejlesztése, didaktika,
retorika,
-
oktatástechnika,
-
ellenõrzés, értékelés.
5. A vizsgázók teljesítményének
értékelése A vizsgázók teljesítményének
értékelését az ETI által kiadott vizsgaszabályzat
melléklete tartalmazza.
REFLEXOLÓGUS
I. A szakképesítésre vonatkozó adatok
-
Szakképesítés megnevezése: reflexológus
-
Képzés formája: iskolarendszeren kívüli
II. A szakképesítés munkaterülete
A munkaterület rövid, jellemzõ leírása:
A reflexológus a kéz, a láb és a fül reflexzónáit
ujjnyomással vagy más mechanikai hatással kezeli.
Tájékozódik a beteg kórtörténetében,
majd elkészíti a kezelési térképet,
illetve a masszázstervet. A reflexológus határozza
meg a kezelés menetét, a kezelendõ zónák
fontossági sorrendjét, egy-egy kezelés alkalmával
a masszírozandó zónák számát,
a kezelés idõtartamát, a masszírozás
erõsségét, a kezelés ritmusát, valamint
a kezelések gyakoriságát. A reflexológus önállóan,
a kezelési terv alapján végzi a kezeléseket.
Ismeri a kezelés közben fellépõ reakciókat,
az esetleges kellemetlen mellék- és utóhatásokat,
ismeri ezek kivédésének lehetõségeit,
és képes a reakciók figyelembevételével
a masszázsterv módosítására. Felvilágosítja
a pácienset a kezelés utáni reakciókról,
és megmagyarázza azokat. Elkészíti a páciens
számára az otthoni kezeléshez szükséges
kezelési térképet, s ellátja a megfelelõ
utasításokkal, illetve tanácsokkal.
III. A szakképesítés szakmai követelményei
1. A foglalkozás gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok, feladatok
-
Természetgyógyászati nomenklatúrát alkalmaz.
-
Betartja kompetenciahatárait a természetgyógyászatban
elõforduló vizsgálati és terápiás
módszerek tudományos megítélése és
a társszakmák kompetenciái szerint.
-
Tevékenysége során alkalmazza a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit.
-
Munkája során felhasználja a hagyományos távolkeleti
gyógyászati ismereteit.
-
Munkája során alkalmazza anatómiai, élettani,
kórtani és elsõsegélynyújtási
ismereteit.
-
Tevékenysége során alkalmazza klinikai alapismereteit.
Alapfeladatok:
-
Munkáját a vonatkozó jogszabályok és
az etikai normák szerint végzi.
-
Kommunikációs feladatok végzése.
-
Dokumentációs feladatok végzése.
-
Munkájával kapcsolatos fertõtlenítõ
eljárásokat végez, betartja a higiénés
elõírásokat.
-
Biztonságos és folyamatos mûködéshez szükséges
tárgyi, technikai feltételeket biztosít.
Speciális feladatok:
-
Anamnézis-készítés.
-
Kezelési terv felállítása, kontrollvizsgálat-eredménynek
megfelelõ módosítása.
-
Tanácsadás, bizonyos kezeléselemek betanítása.
2. Követelmények
2.1. A legfontosabb feladatcsoportok követelményei:
A hallgató legyen képes:
-
ismertetni és használni a természetgyógyászati
nomenklatúrát,
-
jogi és etikai ismeretei alapján betartani kompetenciahatárait
a természetgyógyászatban elõforduló
vizsgálati és terápiás módszerek tudományos
megítélése és a társszakmák kompetenciái
szerint,
-
alkalmazni tevékenysége során a klasszikus, modern,
népi természetgyógyászati ismereteit,
-
felhasználni a hagyományos távolkeleti gyógyászati
ismereteit,
-
az anamnézis készítéséhez a tevékenység
szakszerû végzéséhez legyen képes alkalmazni
anatómiai, élettani, kórtani, elsõsegélynyújtási
és klinikai ismereteit.
2.2. A követelmények szakmai tartalma:
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
ALAPFELADAT KÖVETELMÉNYEI: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés alapfeladat-követelményeivel.
SPECIÁLIS FELADATOK KÖVETELMÉNYEI
a) Anamnézis-készítés
A hallgató legyen képes:
-
a beteg dokumentációját rendszerezni, az orvosi beutalóban,
illetve diagnózisban foglaltakat értelmezni,
-
a beteg megfelelõ kikérdezése révén
panaszait megérteni,
-
a dokumentáció és a beteg kikérdezése
alapján tájékozódni, hogy a beteg a szükséges
orvosi vizsgálatokon részt vesz-e.
b) Kezelési terv felállítása, eredményének
megfelelõ módosítása
A hallgató legyen képes:
-
kezelési térképet elkészíteni,
-
az állapotváltozásnak megfelelõen a kezelési
terv mindenkori módosítására,
-
a kliens/beteg állapotváltozásának megfelelõen
a masszázsterápia szükségességének,
illetve a terápia abbahagyása idejének megítélésére
(iatrogén ártalmak elkerülésére).
c) Tanácsadás, bizonyos kezeléselemek betanítása
A hallgató legyen képes:
-
a kezelés hatékonyabbá tétele érdekében
a beteget (illetve hozzátartozóját) önmasszázsra,
illetve masszázsra betanítani,
-
a reflexológiai kezelést kiegészíteni megfelelõ
étrendi és mozgásgyakorlatokra vonatkozó tanácsokkal,
-
a klienset/beteget szakszerûen felvilágosítani, vele
egyenrangú partneri viszonyt kialakítani.
d) A tervek szerinti reflexológiai kezelés
A hallgató legyen képes:
-
a masszázst elõkészíteni (szükséges
anyagok, eszközök, higiénés követelmények),
-
a különbözõ masszázsfogásokat elvégezni,
-
a bemelegítõ-, harmonizáló- és levezetõ
masszázsokat kivitelezni,
-
a masszázst a megfelelõ sorrendben elvégezni,
-
a különbözõ zónákat, reflexpontokat
megfelelõen ingerelni,
-
folyamatosan kapcsolatot tartani a pácienssel, a visszajelzéseket
értékelni,
-
a kezelés alatt vagy után fellépõ mellék-,
illetve utóhatásokat kezelni.
IV. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei
1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei
1.1. Iskolai végzettség: - középiskolai végzettség.
1.2. Általános természetgyógyászati
ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes
vizsgával történõ teljesítése.
1.3. Reflexológus képzési program, elméleti
blokk (alap, speciális modul) teljesítése.
1.4. Igazolt szakmai gyakorlat
-
1 hét orvos-természetgyógyászati rendelõben,
-
2 hét végzett reflexológus mellett.
A szakmai gyakorlat orvos-természetgyógyászati rendelõben,
illetve reflexológus rendelõben végezhetõ.
A szakmai gyakorlat elvégzésérõl szóló
igazolást a szakmai vizsgára jelentkezés dokumentumaihoz
kell csatolni.
2. A szakmai vizsgán számon kérhetõ feladatok
a szint megjelölésével:
A III. 2. pontban rögzített szakmai követelmények
alapján a jelzett szintek szerint.
3. A szakmai vizsga részei
3.1. Szakmai gyakorlati vizsga
A gyakorlati vizsga helye független a vizsgázó saját
munkahelyétõl, a vizsga helyét az ETI jelöli
ki.
A gyakorlati vizsga feladatai:
-
Elõkészületek, a páciens elõkészítése.
-
Eszközök, anyagok, higiénés szabályok.
-
A különbözõ masszázsfogások ismertetése.
-
A masszázsfogások és a kezelés hatékonyságának
összefüggése.
-
Állapotfelmérési térkép készítésének
menete.
-
Kezelési térkép készítésének
jellemzõi.
-
Bemelegítõ-, harmonizáló- és levezetõ
masszázs.
-
A zónákban tapasztalt elváltozások fajtái
és azok értékelése.
-
A masszázs sorrendje, masszázsterv készítése.
-
A kiválasztó szervrendszer zónáinak masszírozása.
-
Masszázsprogram húgyúti betegségek esetén.
-
A légzõszervrendszer zónáinak masszírozása.
-
Masszázsfogások, technikák különbözõ
légzõrendszeri betegségekben.
-
Az emésztõrendszer zónái.
-
Az egyes emésztõrendszeri zónák masszírozása.
-
A máj és a hasnyálmirigy zónái és
azok masszírozása.
-
A masszázs menete különbözõ emésztõrendszeri
betegségekben.
-
Az immunrendszer és a nyirokszervek zónái.
-
Az egyes nyirokszervi zónák masszírozása.
-
Méregtelenítõ és immunstimuláns masszázsprogramok.
-
A hormonrendszer zónái.
-
Az egyes endokrin zónák masszírozása.
-
Masszázsprogram hormonrendszeri betegségekben.
-
Az idegrendszer zónái.
-
Az egyes idegrendszeri zónák masszírozása.
-
Masszázsprogram különbözõ idegrendszeri betegségekben.
-
Relaxáló masszázsprogram.
-
Szempontok keringési betegségek esetén.
-
Keringési gyengeség, elégtelenség reflexológiai
vonatkozásai.
-
A keringési szervek zónái.
-
A szív zónáinak masszírozása, átfedési
területek.
-
Masszázsprogram különbözõ keringési
betegségek, tünetek esetén.
-
Az érzékszervi zónák és azok masszázsa.
-
A nemi zónák és azok masszázsa.
-
Masszázsprogram a különbözõ ivarszervi problémák
esetén.
-
A masszázs lehetõsége terhesség esetén.
-
Az ízületek, a gerinc és néhány izomcsoport
zónája.
-
Az egyes mozgásszervi zónák masszírozása.
-
Masszázsprogram mozgásrendszeri betegségekben.
-
A masszázsövezetek gyakorlati alkalmazása.
A vizsgafeladat összetevõi:
-
egy megadott anamnézis alapján terápiás terv
készítése,
-
dokumentáció készítése,
-
masszázs végzése.
3.2. Szakmai elméleti vizsga
Témakörei:
-
Hagyományos kínai orvoslás elmélete, kórtana,
diagnosztikája és kezelési elvei.
-
Betegségek kezelése az akupresszõr gyakorlatban.
-
Egyéb technikai eszközök használatának elmélete.
-
Kínai masszázs alapjai.
-
Etikai ismeretek.
-
Esettanulmány készítése egy betegrõl,
amelyben a képzési programon elsajátított holisztikus
szemlélet tükrözõdik (állapotfelmérés,
terápiák idevonatkozó részei, nyomonkövetés).
3.2.1. Írásbeli vizsga
Az írásbeli vizsgán a fenti témakörök
szakmai követelményei alapján szerkesztett feladatlapot
oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot a Népjóléti
Minisztérium központilag adja ki.
3.2.2. Szóbeli vizsga
Célja:
-
a tesztvizsga hiányosságainak, hibás válaszainak
megbeszélése,
-
a szakmai elméleti ismeretek tudásszintjének felmérése,
-
az esettanulmány (dolgozat) megvitatása.
A szóbeli vizsga során a fenti témakörökben
kérdéseket kell megválaszolni:
-
a reflexológia története,
-
anatómiai áttekintés, a kéz, a láb és
a fül anatómiája,
-
a masszázs élettani hatásainak áttekintése,
-
a reflexológia hatásmechanizmusának elmélete,
-
relatív és abszolút kontraindikációk,
-
külsõ hatások megnyilvánulásai a zónákon
keresztül,
-
az életmód, és a táplálkozás
hatása a reflexzónákra,
-
az egyes kórképek reflexzónákra gyakorolt hatásai.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
4. A vizsgázók teljesítményének
értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
ALTERNATÍV FIZIOTERÁPIÁS TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység rövid leírása
Az alternatív fizioterápiás ismeretekkel rendelkezõ
személy alternatív fizioterápiás, hidroterápiás
eljárásokat, fõként hidegvízkezeléseket
alkalmaz (lemosás, zuhany, pakolás, rész- és
egészfürdõ), életmódi elvek oktatását,
mozgásterápiát, masszázst és gyógynövényeket
alkalmaz.
Követelmények
1. A tevékenység gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok
-
A beteg kikérdezése, tájékozódás
a beteg, kliens anamnézisében.
-
Terápiás program összeállítása.
-
A kliens által alkalmazható eljárások elméleti
hátterének szemléletes elmagyarázása,
tanácsadás.
-
A hidroterápiás módszerek gyakorlati kivitelezése
vagy betanítása.
-
Szükség esetén az orvos tájékoztatása
az elvégzett terápiákról.
-
Kommunikációs, dokumentációs feladatok végzése.
-
A kliens folyamatos megfigyelése.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
2. Szakmai követelmények
A hallgató legyen képes:
-
szakszerû terminológiával kikérdezni a beteget,
tájékozódni a beteg, kliens anamnézisében,
-
terápiás programot összeállítani,
-
egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadást
végezni, szemléletes elõadásmóddal elmagyarázni
a kliens által alkalmazható eljárások elméleti
hátterének ismereteit,
-
elvégezni az alternatív fizioterápiás, hidroterápiás
eljárásokat, kezeléseket,
-
betanítani a klienst/beteget a hidroterápiás módszerek
kivitelezésére,
-
az orvost tájékoztatni az elvégzett terápiáról,
-
a beteget folyamatosan megfigyelni,
-
hatékony kommunikációt alkalmazni,
-
információs, dokumentációs feladatokat elvégezni,
-
összefoglalni a természetgyógyászati elemterápiák
élettani és biokémiai értékelését,
-
ismertetni a vízgyógyászat történetét,
-
definiálni az alternatív fizioterápiás vízgyógyászat
alkalmazásának alapelveit,
-
ismertetni a légfürdõ, légzésgyakorlatok,
légzésterápia lényegét,
-
elkülöníteni az alternatív fizioterápiás
módszereket, kiemelni a fizioterápiás módszerek
lényegét, javallatait, ellenjavallatait, technikáját.
A vizsga részei
Gyakorlati vizsga
Egy anamnézissel meghatározott beteg részére
alternatív fizioterápiás program összeállítása,
kivitelezése, szakszerû dokumentálása.
Elméleti szóbeli vizsga témakörei
-
A fizioterápia és a természetgyógyászati
elemterápiák kapcsolata.
-
A természetgyógyászati elemterápiák
élettani és biokémiai értékelése.
-
Vízgyógyászat története, mai gyakorlata.
-
Alternatív fizioterápiás gyógyászat
5 pillére.
-
Alternatív fizioterápiás vízgyógyászat
alkalmazásának alapelvei.
-
Légfürdõ, légzésgyakorlatok, légzésterápia.
Alternatív fizioterápiás módszerek hatása,
javallata, ellenjavallata, technikája
Lemosások:
-
felsõtest,
-
alsótest,
-
teljes test,
-
hasi.
Leöntések:
-
hideg térd,
-
váltott (hideg/meleg) térd,
-
comb hideg,
-
comb (meleg/hideg),
-
lumbal forró,
-
nyaki forró,
-
kar hideg,
-
kar váltott hideg/meleg,
-
villámzuhany.
Pólyák:
-
a pólyák segédanyagai,
-
lábszárpólya,
-
nedves harisnya,
-
ágyékpólya,
-
mellkaspólya
-
nyaki pólya
-
hideg.
Pakolások:
-
szénazsák,
-
túrópakolás,
-
gõzkompressz,
-
szívkompressz,
-
hasi pakolás
Fejgõzölés.
Speciális módszerek.
Félfürdõk, fürdõk:
-
fürdõadalékok,
-
karfürdõ
-
hideg,
-
melegedõ,
-
váltakozó hideg/meleg,
-
lábfürdõ
-
hideg,
-
melegedõ,
-
váltakozó hideg/meleg,
-
ülõfürdõ
-
hideg,
-
melegedõ,
-
váltakozó hideg/meleg,
-
hideg félfürdõ,
-
meleg háromnegyedfürdõ,
-
meleg teljesfürdõ,
-
hideg leöntések meleg fürdõk után.
Szauna.
Úszás mint terápia.
Helyes zuhanyzásról.
Forró whirlpool.
Szolárium.
Klímaterápia.
Hazánk gyógyvizei és jelentõségük.
Gyógynövények alkalmazása.
Masszázs élettani szerepe.
Frissítõ masszázs.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
BIOENERGETIKUS TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység leírása
A bioenergetikai ismeretekkel rendelkezõ személy, a továbbképzésének
megfelelõ gyógyító módszereket és
állapotfelmérõ módszereket kiegészíti
bioenergetikai vizsgálatokkal és kezelésekkel, melyek
a következõk lehetnek: bioenergetikai, radiesztéziai,
ESP-n alapuló módszerek, USUI, Reiki, RAI Reiki (Tifar, Arolo),
Human Energia Jógája, Mahikari, Biegelbauer-féle fényadás.
A bioenergetikus a bioenergia szintet befolyásoló tényezõket,
az ember testének közvetlen környezetében levõ
energia és kémiai térben fellépõ, mûszerekkel
minimálisnak, szubtoxikusnak, határérték alattinak
nevezhetõ behatásokat empirikus ismeretei alapján
értékeli, majd a saját energiamezõjének
felhasználásával a betege, kliense energiamezõjének
befolyásolására törekszik.
Követelmények
1. A tevékenység gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok, feladatok
-
A beteg kikérdezése, tájékozódás
a beteg anamnézisében.
-
A beteg, illetve közvetlen környezetének bioenergetikai
feltérképezése.
-
A lakókörnyezet, használati tárgyak bioenergetikai
feltérképezése.
-
Tanácsadás.
-
Bioenergetikai kezelés.
-
Kommunikációs, információs, dokumentációs
feladatok végzése.
-
Beteg, kliens megfigyelés.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
2. Szakmai követelmények
A hallgató legyen képes:
-
szakszerûen kikérdezni a beteget, tájékozódni
a beteg anamnézisében,
-
feltérképezni a beteg, illetve közvetlen környezetének
bioenergetikai szintjét,
-
feltérképezni a lakókörnyezet, használati
tárgyak bioenergetikai szintjét,
-
az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat
szakszerûen átadni,
-
hatékony kommunikációs technikákat alkalmazni,
-
információs, dokumentációs feladatokat ellátni,
-
összefoglalni a bioenergetika elméleti ismereteit,
-
az ember energiamezejének anatómiai és pathológiás
ismereteit és mûködését rendszerezni,
-
a természetgyógyászati táplálkozástan
energetikai vonatkozásait összefoglalni,
-
felsorolni a bioenergia mérésének lehetõségeit
és megfogalmazni a bioenergia mérésének korlátait,
-
ismertetni a geopatikus, strukturális és anyagszerkezeti
sugárzások lényegét, a sugárhatások
csökkentésének lehetõségeit és
korlátait.
Szakmai vizsga részei
Gyakorlat:
A bioenergetikai vizsgálatok, kezelések megtervezése,
elvégzése, dokumentálása.
A szóbeli vizsga során az alábbi témakörökben
kell kérdéseket megválaszolni:
A bioenergetika elmélete, gyakorlata
-
Az ember energiamezejének anatómiája, normális
és pathológiás mûködése.
-
Az aura és az energiaközpontok normális szerkezete extraszenzek
tapasztalatai alapján.
-
Az energiaáramlás zavarai a távol-keleti (kínai,
indiai) orvosi elméletek alapján.
Szerkezeti, színbeli stb. eltérések extraszenz tapasztalatok
alapján.
-
Ritmusok: akupunktúrás meridián ritmusok, asztrológiai
hatások, bioritmusok energetikai hatása.
-
Az energia (Prána, Chi) felvételét, áramlását
kiegyensúlyozó módszerek: jóga, Chi-gong, Tai-chi,
Do-in stb.
-
Mentális technikák, szuggesztív, autoszuggesztív
módszerek, imaginatív technikák energetikai hatása.
-
Pozitív és negatív lelki beállítódás
energetikai hatása.
-
Tartós stressz energetikai hatása.
-
Különbözõ, bioenergetika tárgykörébe
tartozó technikák ismertetése.
A természetgyógyászati táplálkozástan
energetikai vonatkozásai
-
Az egyoldalú táplálkozás, túlzott böjt,
diéta, hiányállapotok energetikai hátrányai.
Az ételek elkészítési módjának
energiaszintre gyakorolt hatása (mikrohullám, túlnyomás,
egyéb fõzési módszerek, illetve a nyers koszt
energetikai összehasonlítása).
-
Az ételek tartósításának, tárolásának
energetikai hatása.
-
Alkati különbségek hatása az egyén számára
legegészségesebb táplálék kiválasztása
szempontjából (Ajurvéda stb.).
-
A táplálkozás hatása a jin jang egyensúlyra
(makrobiotika). A bioenergia mérésének lehetõségei
és korlátai
-
Érzékelés a kliensre és a vizsgálóra
hangolva.
-
A bioindikátor használata. Ingák használata
(Rayotest, Körbler-féle bioindikátor, Béky-féle
isis inga stb.).
-
Reflexkiváltáson alapuló módszerek. Omura gyûrûteszt,
Nogier-féle ariculorcardialis reflex stb.
-
Mûszeres vizsgálatok bioenergiamérõk, aurafényképezés,
Voll-féle elektrodiagnosztika.
-
Ryodoraku, termovíziós felvétel stb.
-
A radiesztézia elmélet, gyakorlat.
Geopatikus, strukturális és anyagszerkezeti sugárzások.
A sugárhatások csökkentésének lehetõségei
és korlátai
-
A geopatikus sugárzások vizsgálatának történeti
áttekintése.
-
A Föld energetikai hálózata. Hartman, Curry háló.
-
Föld alatti vízerek.
Egyéb negatív sugárzások.
-
Pozitív föld alatti sugárforrások.
-
Egyéb természeti tárgyak (kövek, kristályok,
növények) mint sugárforrások.
Mesterséges tárgyak: csövek, vízvezeték,
padlófûtés stb. mint negatív források.
Körszimmetrikus és periodikus minták energetikai
hatása.
Egyéb strukturális sugárzások. Piramis,
sztupa.
-
Körbler-féle új homeopátia és egyéb
rajzolt alakzatok energo-informatikai hatásán alapuló
módszerek.
-
A negatív és pozitív sugárzások élettani
hatása.
Növényeken végzett kísérletek.
-
A sugárhatás csökkentésére alkalmazott
módszerek.
-
A különbözõ tradicionális bioenergetikai iskolák
tanításának összevetése.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
FITOTERÁPIA TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység rövid leírása
A fitoterápia magában foglalja a betegek gyógynövényekkel
vagy gyógynövénykészítményekkel
(gyógyhatású anyagok) történõ kiegészítõ
kezelését. Az alkalmazónak ismernie kell a növények
fõ hatóanyagait, azok hatását a szervezetre,
a növények hatástani, illetve terápiás
besorolását, alkalmazásuk módját, helyét
és értékét a terápiás rendszerben.
A gyógynövények és a tápláléknövények
alkalmazása bizonyos esetekben átfedi egymást, ezért
bizonyos táplálkozástani összefüggésekre
is tekintettel kell legyen.
Követelmények
1. A tevékenység során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok
-
A beteg kikérdezése, tájékozódás
a beteg anamnézisében.
-
Az alkalmazott terápiához fitoterápia hozzáillesztése.
-
Egyénre szabott gyógynövény-receptúra
összeállítása.
-
Gyógynövényfelhasználásról, tea
elkészítésrõl a beteg felvilágosítása.
-
Kommunikációs, információs, dokumentációs
feladatok.
-
Tanácsadás.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
2. Szakmai követelmények
A hallgató legyen képes:
-
szakszerû terminológiával kikérdezni a beteget,
tájékozódni a beteg, kliens anamnézisében,
-
alkalmazott terápiához fitoterápiát alkalmazni,
-
egyénre szabott gyógynövény-receptúrát
összeállítani,
-
gyógynövényhasználatról, tea elkészítésrõl
a beteget felvilágosítani,
-
egészségneveléssel kapcsolatos tanácsokat adni,
-
hatékony kommunikációs technikát alkalmazni,
-
információs, dokumentációs feladatot ellátni.
A vizsga részei
Gyakorlati vizsga: Egy anamnézissel meghatározott beteg
részére fitoterápiás program összeállítása,
kivitelezése, szakszerû dokumentálása
Elméleti szóbeli vizsga témakörei:
-
A gyógynövényekrõl általában.
-
A fitoterápia története.
-
A fitoterapeutikumok hatóanyag szerinti felosztása
-
alkaloidtartalmú drogok,
-
antraglikozid-tartalmú drogok,
-
arbutintartalmú drogok,
-
C-vitamin-tartalmú drogok,
-
cserzõanyag-tartalmú drogok,
-
csípõs anyagokat tartalmazó drogok,
-
flavonoidtartalmú drogok,
-
illóolaj-tartalmú drogok,
-
keserûanyag-tartalmú drogok,
-
kumarintartalmú drogok,
-
szaponintartalmú drogok,
-
szénhidráttartalmú drogok,
-
olajtartalmú drogok.
-
Oki és tüneti kezelés a fitoterápiában.
-
Receptúraképzés.
-
Gyógynövények és mellékhatásaik.
-
Tápcsatornára ható gyógynövények
-
gyomorra ható gyógynövények,
-
vékonybelekre ható gyógynövények,
-
hasnyálmirigyre ható gyógynövények,
-
máj- és epemûködésre ható gyógynövények,
-
vastagbélre ható gyógynövények.
-
Bõrbetegségek gyógynövénykezelése.
-
Légúti betegségek gyógynövényei.
-
Nyugtató hatású gyógynövények.
-
Keringési rendszerre ható gyógynövények.
-
Vérátáramlást segítõ gyógynövények.
-
Erekre ható gyógynövények.
-
Húgyúti betegségek gyógynövényei.
-
Immunstimuláns hatású gyógynövények.
-
Aromaterápia
-
illóolajok általános hatásai,
-
aromaterápia módszerei,
-
aromaterápia javallatai.
-
Gyógynövények alkalmazási módjai.
-
Apiterápia.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
FÜLAKUPUNKTÚRÁS ADDIKTOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység leírása
A fülkagyló meghatározott pontjaiba bõrbe
bevezetett vékony, 0,3 mm-nél nem vastagabb és 1,5
cm-nél nem hosszabb akupunktúrás tû beszúrása.
A szúrást mindkét fülbe szimmetrikusan végzik.
A beavatkozás célja: a szenvedélybetegek leszoktatása,
méregtelenítés (innen a másik név: akudetox),
feszültségoldás. Hasznos kiegészítõ
módszer még álmatlanság, gyógyszermérgezés
és elvonási tünetek esetén (delírium tremens
stb.).
Követelmények
1. A tevékenység gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok megnevezése
-
A rászorultak felkutatása.
-
A rászorultakkal való kapcsolatkialakítás.
-
A rászorultak kezelés helyére történõ
szállítása.
-
A beteg kikérdezése, tájékozódás
a beteg, kliens anamnézisében.
-
Fülakupunktúrás kezelés elvégzése.
-
Gondozás.
-
Utóellátás.
-
Tanácsadás.
-
Kommunikációs, dokumentációs feladatok végzése.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
2. Szakmai követelmények
A hallgató legyen képes:
-
felkutatni a rászorult klienseket, betegeket,
-
segítõ kapcsolatot kialakítani a rászorult
egyénekkel, hozzátartozókkal,
-
a rászorult egyéneket szakszerûen a kezelés
helyére szállítani,
-
a beteget kikérdezni, tájékozódni a beteg,
kliens anamnézisében,
-
a kezelési programot megtervezni,
-
fülakupunktúrás kezelést elvégezni,
-
gondozási feladatokat ellátni,
-
utóellátási feladatokat ellátni,
-
folyamatosan megfigyelni az egyént, klienset,
-
tanácsadási feladatokat ellátni,
-
hatékony kommunikációs technikát alkalmazni,
-
dokumentációs feladatokat elvégezni,
-
anatómiai, klinikumi, addikciós, akupunktúrás
ismereteit alkalmazni.
Egyéb követelmények:
-
A kezelõ személye: stabil, addiktológiai szolgálatra
hajlandóságot mutató, korábbi addiktológiai
szolgálatot végzõ egyén. Legalább középfokú
iskolai végzettséggel.
-
A kezelés helye: a tisztifõorvosi ajánlásnak
megfelelõ helyiség: mosható falak, zárható
szekrény, mosdó egy légtérben.
-
A kezelés eszköze: a fenti méreteknek megfelelõ
akupunktúrás tûk. Az akupunktúrás tûk
újrafelhasználása esetén hõlégsterilizátor
használata kötelezõ, így biztosított,
hogy a tûk a sterilitás elveinek figyelembevételével
mindig ugyanahhoz a kezelt személyhez tartozzanak (üvegfóliában
tárolva, névazonosítóval ellátva, és
papírvatta dugóval lezárva).
A vizsga részei
Gyakorlati vizsga
A kezelési program megtervezése, kezelés elvégzése,
dokumentálása.
Elméleti-szóbeli vizsga témakörei:
-
Az addikció mint világszerte az egyik legsúlyosabb
közegészségügyi probléma.
-
Az akupunktúrás eljárás lényege, alkalmazásának
lehetõségei.
-
Az akupunktúra és az akudetox rövid története.
-
A fülakupunktúra felfedezése és kidolgozása.
-
Az akudetox felfedezése és kidolgozása.
-
Az akudetox koncepció lényege.
Alkalmazásának területe.
-
Az akudetox kezelés elõnyei.
-
Az akudetox és az egyéb akupunktúrás kezelések
közötti különbségek.
-
Szenvedélybetegségek.
-
Álmatlanság, alvászavarok.
-
Gyógyszermérgezések.
A kínai orvoslás alapfogalmai
I. Az egészség- és a betegségfogalom -
keringéselméletbõl kiinduló - holisztikus megfogalmazása.
Az egyéb akupunktúrás megközelítések:
a 12+2 kínai meridián és néhány fontos
test-pont (helyük és indikációik)
II. Qi, a Yin-yang és a Jing fogalma A biztonságos akupunktúrás
kezelés irányelvei (WHO, 1996.)
Alkoholizmus: betegségfogalom és következményei
Egyéb drogfüggõségek, a drogok eltérõ
hatásmechanizmusai
III. Kínai pulzusdiagnózis alapjai
A kezelési program megtervezése
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
KINEZIOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység leírása
A kineziológia a hagyományos távol-keleti gyógyászatra
épülõ gyógyítási és egészségfejlesztõ
rendszer, mely izomtesztek, speciális anamnézis felvétele,
valamint speciális egyensúlyi és koordinációs
technika segítségével oldja az ember távol-keleti
megközelítés szerinti energiarendszerében levõ
blokádokat, kiegyensúlyozatlanságokat. A kineziológia
az emberi képességek, készségek fejlesztésével,
egészségmegõrzéssel foglalkozik azáltal,
hogy a múltban és a jelenben elszenvedett stresszek, traumák
negatív nyomait semlegesíti. A kineziológia az orvostudomány,
a pszichológia és a pedagógia határterületén
lévõ készségfejlesztõ, kiegészítõ
gyógyító rendszer.
Követelmények
A tevékenység gyakorlása során elõforduló
legfontosabb feladatcsoportok
-
Betegkikérdezés.
-
Izomteszt.
-
Terápiás program felállítása (korrekció).
-
Otthoni kezelés betanítása, megerõsítõ
gyakorlatok elõírása.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
A vizsga részei
Gyakorlati vizsga
Komplett izomtesztelés és stresszoldás betegen
Szakmai elméleti vizsga témakörei
-
A kineziológia kialakulásának története.
-
A kineziológia filozófiai háttere.
-
Az izomteszt fiziológiai és energetikai háttere.
-
Az izomteszt technikája.
-
Meridiánok.
-
Az egyensúly helyreállítása a kineziológiában.
-
A tesztelésre használható izmok anatómiája.
-
A táplálkozás és a kineziológia.
-
Mozgásmódszerek a kineziológiában.
-
A stressz.
-
A kineziológia irányzatai.
-
Kineziológia az öngyógyításban.
-
Középvonal gyakorlatok.
-
Nyújtási gyakorlatok.
-
Energiagyakorlatok.
-
Elmélyítõ testtartások.
-
A kineziológia eszközei.
-
Az "egy agy" módszer alapjai, eszközei.
-
Testkód.
-
Fájdalomcsillapítás a kineziológiában.
-
Önpusztító viselkedési minták.
-
Fejlõdéslélektan.
-
Életkori krízisek.
-
Tanulási, szakmai, életvezetési nehézségek.
-
Képességfejlesztés.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.
SZEMTRÉNING TOVÁBBKÉPZÉS
A tevékenység rövid leírása
A látásjavító szemtorna/szemjóga,
látáshabilitáció, rehabilitáció:
olyan komplex terápia, mellyel a rossz nézési szokásokból
adódó látászavarok javíthatók,
a fáradt szemizmok pihentethetõk, a szem alkalmazkodó
képessége tréning révén erõsíthetõ.
A Bates-módszer prevencióra és bizonyos szembetegségek
esetén a szakorvosi kezelés kiegészítésére
alkalmas. Segítségével a csökkentlátást
okozó szembetegségek esetén a látásmaradvány
fokozható, progrediáló látáscsökkenés
elõrehaladása lassítható.
Követelmények
1. A tevékenység során elõforduló
legfontosabb feladatok leírása
a) A beteg kikérdezése, tájékozódás
a beteg anamnézisében.
b) Gyakorlatok betanítása
-
nyak-váll torna,
-
külsõ szemizom-torna; akupresszúra,
-
a szem akarattól függetlenül mûködõ
izomzatának, illetve keringésének javítására
ún. lengetés,
-
nap-fényfürdõ,
-
szemeltakarás kézzel; tenyerezés, palming; a szem
megnyugtatása, relaxálás, imaginálás,
-
látás-nézés gyakorlatok,
-
a Schneider-féle központi és perifériás
látótérstimuláló gyakorlatok.
c) Kommunikációs, információs, dokumentációs
feladatok.
d) Tanácsadás.
EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés egészségügyi moduljával.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszõr
szakképesítés természetgyógyászati
moduljával.
2. Szakmai követelmények
A hallgató legyen képes:
-
a beteget szakszerûen kikérdezni, tájékozódni
a beteg anamnézisében,
-
gyakorlatokat betanítani,
-
hatékony kommunikációs technikát alkalmazni,
-
beteget folyamatosan megfigyelni,
-
információs, dokumentációs feladatokat ellátni,
-
orvost tájékoztatni az elvégzett terápiáról,
-
anatómiai, klinikai ismereteit munkája során alkalmazni,
-
az egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteket
átadni,
-
alkalmazni relaxációs ismereteit.
A vizsga részei
Gyakorlati vizsga
A tevékenység során elõforduló legfontosabb
feladatok 1. b) pontjában rögzített gyakorlatok szakszerû
elvégzése, valamint a dokumentált esetek megvitatása.
Elméleti-szóbeli vizsga témakörei
-
A szem felépítése.
-
Szem körüli izmok anatómiája.
-
A látás élettana.
-
A szem alkalmazkodó képessége.
-
A látást befolyásoló szembetegségek
-
rövid távollátás,
-
kancsalság,
-
öregszemûség,
-
hályogok,
-
csõlátás,
-
degeneratív szembetegségek.
-
Kontraindikációk.
-
A szemtorna mûködésének elmélete.
-
A módszer kidolgozójának és továbbfejlesztõjének
élettörténeti ismertetése.
-
A szembetegségek pszichés okai.
-
Lelki támogatás a terápia alatt.
-
Életmód-étrend változtatás.
-
A relaxáció.
-
Életmód tanácsadás.
A konkrét szakmai tételeket az ETI adja ki.
A vizsgázók teljesítményének értékelése
A vizsgázók teljesítményének értékelését
az ETI által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.