LEÍRÁS

Edelkastanie/Sweet Chestnut
Bükkfafélék családja (Fagaceae)

Szelídgesztenye (Castanea sativa Mill.)

A szelídgesztenye közepes termetű, sötétbarna kérgű fa. Levelei lándzsásak, 10-15 cm hosszúak, durván fűrészesek, a fogak határozottan előre állnak. A levelek színe mélyzöld, kissé bőrszerű, fonákjuk világosabb. Virágai kétnemű, 15-25 cm hosszú, elálló vagy felálló, merev, sárgás füzéreket alkotnak, a csúcs felé esnek a porzós virágok, lejjebb helyezkednek el a termősök. A bibék feltűnő vörös színűek. Meglehetősen későn, június tájékán virágzik. Termései, a gesztenyék 2-3-asával merev szőrökkel borított, felnyíló kupacsba zárva fejlődnek.

ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY

Eredetileg Kisázsiában és a keleti Mediterráneumban őshonos, mára sokfelé elterjesztett fa. Melegigényes növény, a Pireneusok, Déli-Alpok vonulatánál északabbra nemigen él meg. Magyarországon őshonossága kérdéses, nagyobb ültetett állományok vannak Sopron és Kőszeg vidékén, szórványosan sok helyütt megtalálható.

KLASSZIKUS RECEPTEK

Plinius, a híres ókori szerző több könyvében is ír a szelídgesztenyéről: „A szelídgesztenyét is diónak nevezzük, bár kinézetre inkább a makkok közé tartozik. Magát a gesztenyét jól felfegyverkezett bástyafal, tüskés héj védi, mely a makkokat nem takarja teljesen. Mily csodás dolog az, melyet a természet ilyen módon rejtett el, némely burokban hármat is. A belső makk kérge kemény. Közvetlenül a termés mellett egy hártya van, amelyet ha nem hántanak le, akár a dióét, akkor elrontja a termés ízét. Jobban kedvelt sütve, ajánlott őrölve és böjtölés esetén a nők kenyér helyett fogyasztják. Sardis-ról származik, ezért a görögök “sardusi dió”-nak nevezték, majd nemesítése után a “Zeusz diója” nevet kapta. Manapság számos fajtája létezik.” „A gesztenye hatásosan meggátolja a gyomor és a has folyását, elősegíti a belek mozgását, elállítja a vérzést és serkenti a hús növekedését.”

795-ben adta ki Nagy Károly (vagy Jámbor Lajos) Karoling király a Capitulare de villis-t, azt a rendeletet, mely többek között az aquitaniai (ma: Dél-Franciaország) bencés kolostorkertekben ültetendő gyógynövényeket is szabályozta. Ez a rendelet és a benne foglalt 89 növény hamarosan elterjedt és szinte kötelező érvényű szabvánnyá vált Európa kolostorkertjeiben, sok középkori gyógyfüveskönyv is erre épül. A benne szereplő fás növények között pedig a mogyoró, a dió, a vadalma és mások társaságában ott találjuk a szelídgesztenyét is.

A szelídgesztenye Hildegard von Bingen szerint meleg, a bölcsesség jelképe és általában „az emberben lévő gyengeségek” ellenszere. A levelekből és a termés héjából készített gőzfürdő a köszvény, a főtt termések a fejfájás és a fej „üressége”, a nyers termések a szív fájdalma és ezzel együtt a szomorúság, az összetört és mézzel kevert gesztenye a máj, a sült gesztenye pedig a lép betegségei ellen használható. „Azonban akinek gyomorfájdalmai vannak, az főzze ezeket a magokat erősen vízben, majd megfőzve törje apróra, majdhogynem pépesre a vízben, azután keverjen össze egy edényben valamennyi zsemlelisztet vízzel, s adjon ehhez a liszthez édesgyökér-port és valamennyivel kevesebb port az édesgyökerű páfrány gyökeréből és azután főzze még egyszer a mondott magokkal, készítsen belőle kását, egye ezt, s ez kitisztítja a gyomrát, meleggé és erőssé teszi azt.” A gesztenyefából készített botot kezünkben tartva a test minden erejét megerősíthetjük.

Hieronymus Bock leírása szerint „A gesztenye ereje szerint kissé meleg és száraz, általában minden hasmenést megállít, az összes tölgyek között a legértékesebb, mondja Galénosz. A gesztenyék erősen szárítanak, de közepesen vagy csak az első fokon melegek, megállatnak, összehúznak, főképpen a bőrke, felfújnak, nehéz álmokat okoznak és nehezen emészthetők. … Különben meglehetősen táplálók, jobban, mint más termések, sűrű vért csinálnak. A főttek jobbak és egészségesebbek, mint a nyersek. Aki a gyöngyvirág vagy a kikerics mérgező gyökerét ette, annak szelídgesztenyét kell adni, így nem éri kár, mondja Dioszkoridész. Egyébként a gesztenyék az ételben nehezen emészthetők, sűrű nedvességet szülnek, károsítják a főt, felfújják a hasat és megállatják azt, de a sültek és szárítottak valamivel jobbak, mint a nyersek, mondja Simeon, az antiochiai orvos. … A héjas gesztenye főzete hasznos és értékes minden hasmenésre, vörös vérhasra és vérköpésre, mondja Plinius Valerianus. A gesztenyék megsütve, mézzel vagy cukorral éhgyomorra bevéve jók köhögés ellen…”

A szelídgesztenye (Sweet Chestnut) a Bach-növények sorába tartozik, Edward Bach így ír róla: „Azokban a pillanatokban van szükség erre az eszenciára, amikor az ember úgy érzi, hogy szenvedései elviselhetetlenné váltak. Amikor a lélek és a test elérkezik tűrőképessége végső határához; a beteg nem bírja tovább és úgy érzi, fel kell adnia. Ebben az állapotban sokszor úgy tűnik, hogy az ember már nem várhat mást, csak a pusztulást és a megsemmisülést.”

Tradicionális felhasználások

Szeptember-októberben gyűjtik és szárítják az ép, 15-20 cm-nél hosszabb leveleket, amelyek cseranyagokat (8-9%), szaponinokat, triterpéneket, flavonoidokat és némi C-vitamint tartalmaznak. Leveleinek főzetét szamárköhögés, asztma, hörghurut és más, görcsös köhögési rohamokkal járó betegségek, továbbá reumatikus panaszok és hasmenések kezelésére használták. Levelei és kérge vérzéscsillapító, összehúzó hatással is bír. Számos légúti panaszok elleni teakeverék alkotóeleme.

 

 

 

MODERN FELHASZNÁLÁSOK

  • A hatásossági vizsgálatok hiánya miatt az E-monográfia használhatóságát nem tartja megalapozottnak (null-monográfia).
  • Monográfiák, gyógyszerkönyvek: –
  • Hatóanyagok: –
  • Gyógyhatások: –
  • Adagolás: –
  • Mellékhatások, ellenjavallatok: –