LEÍRÁS

egérfarkfű, ezerlevelűfű
Schafgarbe/Yarrow, Milfoil
Fészkesvirágzatúak családja (Compositae, Asteraceae)

Mezei cickafark

A mezei cickafark évelő növény: gyöktörzse a talaj felszíne alatt kúszik, és tavasszal tőlevélrózsákat, valamint virágos szárakat fejleszt. A csíranövények az első évben csak tőleveleket hoznak. A szár magassága fajtól és termőhelytől függően 30 és 70 cm között változik. A szár többé-kevésbé szőrözött, felső részén dúsan elágazik. A levelek 1-4 cm szélesek, lándzsásak, 2-3-szorosan szárnyasan tagoltak, emiatt is hívták régebben „ezerlevelűfű”-nek. A levelek fonákja szőrözött. Virágai fészkes virágzatokat alkotnak, melyek sátorozva állnak (összetett virágzat). A virágok színe fehér vagy rózsaszínű lehet, tavasz végétől őszig nyílnak. Termésük bóbita nélküli kaszat.
Sok más gyógyfűhöz hasonlóan a cickafarkokat is jó néhány fajba sorolják, a leghatásosabbnak tartott mezei cickafark mellett a közönséges cickafark (A. millefolium L.) érdemel figyelmet, annál is inkább, mivel a mezei cickafarkat sokáig e taxon alfajának tartották (A. millefolium ssp. collina). A mezei cickafarktól nagyobb termete és kopasz levélfonákja különíti el. Házi gyógyászati célokra kitűnően használható.

ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY

A mezei cickafark Közép- és Dél-Európában, Kelet-Ázsiában és Észak-Afrikában őshonos, manapság számos más kontinensre is behurcolták ill. termesztik. Az inkább erdei élőhelyeket kedvelő közönséges cickafarkkal ellentétben, a mezei cickafark száraz réteken, legelőkön, szikeseken, nyílt területeken, parkokban gyakori faj.

KLASSZIKUS RECEPTEK

Mezei cickafark metszet

Dioszkoridész szerint „A levelek széttörve és a friss sebekre helyezve gyógyítják és összeforrasztják azokat, megvédik a forróságtól és gyulladástól, megállítják a vérzést, főként az asszonyok túlzott vérzését, gyapjúval tampont készítve és alulról használva vagy fürdőt készítve a léből, amiben ezeket a leveleket főzték. Ugyanez a lé megiva a vörös vérhas ellen is jó.”

Plinius az elnevezés történeti hátterét is leírja: „Achilles, aki szintén Cheiron tanítványa volt, talált egy sebgyógyító növényt, amelyet róla neveztek el „achilleos”-nak, s úgy tartják, hogy ezzel a növénnyel gyógyította meg Telephus-t. Néhányak szerint ő volt az első, aki felismerte, hogy a réz-rozsda a tapaszok fontos összetevője, s talán ezért ábrázolják úgy, amint azt kardjával dárdájáról Telephus sebébe kaparja. Mások szerint mindkét gyógyírt használta.”

A cickafarkról Szent Hildegárd is megállapította, hogy „különös és finom ereje vagyon a sebekre”. Egyébként meleg és száraz növénynek tekinti, és különösen ajánlja a főzetét kígyómarás ellen, a seb fertőződésének megakadályozására. Belső sérülésekre a cickafark porát javasolja meleg vízzel, vagy – ha a gyógyulás már megkezdődött -, meleg borral megiva. Kétszer annyi édesgyökérrel borban összefőzve a harmadnapos láz ellenszere, míg a következő recept annak segít, akinek „a könnyek folyása szemét elsötétíti”: „törje össze alaposan a cickafarkot és helyezze azt este a szemére, ügyelve arra, hogy a fű a szemét belül ne érhesse, és hagyja így körülbelül éjfélig. Ha ezt így teszi, és rendszeresen bekeni szempilláit a legjobb és legtisztább borral, akkor a szemei meggyógyulnak.”

Hieronymus Bock leírása szerint „A két régóta ismert igaz sebfű, amit cickafarknak és ezerlevelűnek neveznek, száraz minőségű, összehúz, külsőleg és belsőleg egyaránt szárít és gyógyít. Nemcsak szárítók, hanem valamennyire hűtők is, tisztítanak és gyógyítanak. A cickafarkból vizet égetnek, ami elűzi a férgeket, csillapítja a túlzott hószámot, gyógyítja a sérvet, jobbítja a sebeket és nagyon hasznos a lágyék minden bajára. E szer, mivel hűt, szárít, tisztít és összehúz, valódi sebfű, minden károkat és sebeket gyógyít. Emiatt nevezik Stratiotes-nek és Militaris-nak is, mivel a katonák és borbélyok sebekre használják. Emellett jó segítséget ád vörös vérhasban és hasmenésben, tüdőbajban, vérköpésben, orrvérzésben, túlzott asszonyi vérzésben és megsokszorozza a természetes magot is. Az első füvet külső és belső sebekre használják, magában, vagy más füvekkel borban megfőzve és megiva, gyógyít minden sebet és sebesülést, kihajtja a megalvadt vért, az orsógilisztát és minden mérget a testből, többszöri használattal csillapítja a hasfájást, ez már az első alkalomtól érezhető. Vérköpés ellen végy negyed latnyi cickafarkport, egy latnyi nadálytőgyökeret vagy útifűvizet. Vérköpésre és tüdővészre nagyon erős orvosság. Végy a fehér cickafark füvéből és virágából 4 maroknyit, a barna cickafarkból 2 maroknyit, vérontófűből gyökérrel, földitömjénből, a kisebb vérfűből egy-egy maroknyit, vágd apróra, adj hozzá vörös rózsacukorból 8 latnyit, nadálytő- és útifűvizet, mindegyikből 36 unciát, és vérontófű- és földitömjénvizet 16 unciával, keverd ezeket össze egy kannában, dolgozd jól össze, tedd vízfürdőbe és hagyd néhány órán át forrni. A leszűrt levesből végy 5 vagy 6 latnyit. Egy recept tüdőbajra: végy 7 latnyi cickafarkfüvet és gyökeret, forrásvizet 36 unciával, hagyd lassú tűzön jól felforrni, de a vízből vehetsz 16 latnyit is, utána jól nyomd ki, szűrd le, adj hozzá rutavizet és jól kihaboztatott mézet, mindegyikből 3 latnyit. Hagyd újra egy kicsit forrni, és szűrd le. Ebből adj naponta 2 latnyit, miután a testet megpurgáltad. Negyednapos lázra végy 6 latnyi cickafarknedvet, törj porrá 5 vagy 6 zsályalevelet, add a roham előtt és izzadj rá. Amikor valakinek a természetes magva elment (gonorrhoea), végy negyed latnyi cickafarkot fűvel és virággal, törd porrá, add 6 latnyi cickafarkvízzel vagy kecsketejjel. Ez a szer erősebb lesz, ha korallokat, fehér achátot … tesznek hozzá… A seborvosok ezt a füvet, főként a közönségeset, tapaszaikhoz és kenőcseikhez használják, mert gyógyít, szárít és tisztít mindenféle károkat. A fű zölden széttörve és rájuk téve összehúzza a sebeket, mintha beforrnának. Nagyobb mennyiségben ráhelyezve, csillapítja a asszonyok túlzott folyását, ez biztos és hazai tapasztalat. Fogfájásra: dörzsöld szét a cickafark füvét vagy gyökerét, és tartsd a sajgó fogon. Vagy főzd a cickafarkot ecetben és a főzetet tartsd a szádban. Vagy törd szét a füvet vajban és tedd a fájó részre. Orrvérzésre: helyezd a széttört füvet a homlokra. Vagy kevert nedvét ecettel és vattával dugd az orrba. Jóféle zsákocska vörös vérhasban: végy 6 maroknyi cickafark füvet és virágot, 4 maroknyi orbáncfüvet és virágot, és 2 maroknyi gránátalma virágot. Tedd ezeket egy zsákocskába, varrd be, főzd vörösborban és abban a vízben, amiben a kovácsok és lakatosok az izzó vasat kihűtik, nyomd ki és helyezd fel melegen. Egy kitűnő recept, ha valakinek az ágyéka és a heréi feldagadnak. Végy cickafarkot, fügét, vörös rózsát, vackort, mindegyikből ugyanannyit. Tedd ezeket egy zsákocskába, főzd borban és helyezd rá melegen. Fájó aranyérre végy cickafarknedvet, rózsaolajat, mindegyikből 2 latnyit …törd össze őket jól ólommozsárban, ólomtörővel.”

MODERN FELHASZNÁLÁSOK

  • Felhasznált részek: A fehér virágú, nyíló virágzó hajtás felső részét és a virágzatokat (cickafarkfű – Achilleae herba, közönséges cickafark virágos hajtás – Millefolii herba, cickafarkvirágzat – Achilleae anthodium) gyűjtik májustól augusztusig. Különösebb probléma nélkül, gyorsan kiszárítható. Alkoholos kivonatát és illóolaját (Aetheroleum achilleae) is használják.
  • Monográfiák, gyógyszerkönyvek: A cickafarkfűről és -virágzatról pozitív E-monográfia, ESCOP és WHO-monográfia is készült, hivatalos a Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph.Hg. VIII.) is.
  • Hatóanyagok: A drog főképpen illóolajat (főképpen kékes színű azulén-vegyületeket, emellett cineolt, kámfort, borneolt), keserűanyagokat (szeszkviterpén laktonok), illóolajat (azulén), cseranyagokat, görcsoldó hatású flavonoidokat (apigenin, luteolin), valamint különféle ásványi anyagokat (főképpen káliumot) tartalmaz.
  • Gyógyhatások: A monográfiák étvágytalanság, diszpepsziás panaszok kezelésére, valamint a gyomor-bél-traktus és a méh enyhébb görcsös panaszainak enyhítésére ajánlják. Emellett a cickafark talán legfontosabb tulajdonsága az erős gyulladáscsökkentő hatás, továbbá az epetermelést és az epeelfolyást serkentő hatása is ismert. Klasszikusan három területen használatos: görcsös és gyulladásos típusú női panaszok enyhítésére (részben belsőleg, részben ülőfürdőként), emésztőszervi rendellenességek (étvágytalanság, emésztési panaszok) kezelésére és külsőleg sebek, sérülések tisztán tartására ajánlott. Fürdőjét reumatikus panaszok, ízületi fájdalmak enyhítésére is használják.
  • Adagolás: Teája 2 púpozott teáskanálnyi fűből vagy 1 púpozott teáskanálnyi virágzatból készül 1/4 l forró vízzel leöntve, majd 15 perc után leszűrve. Napi adagja 2-3 csészényi, emésztési panaszok, étvágytalanság kezelésére étkezések előtt fél órával kell fogyasztani! A fürdő 50-75 g fűből készül, ezt 1 l forró vízzel kell leönteni, 20-25 perc után leszűrni és a fürdővízhez adni.
  • Mellékhatások, ellenjavallatok: Esetenként a fű érintése, valamint a belőle készült fürdő bőrpirosodást, bőrkiütéseket, allergiás reakciót válthat ki. Belsőleges mellékhatások ill. ellenjavallatok nem ismertek, tujontartalma miatt alkalmazása a terhesség ideje alatt nem ajánlott.