LEÍRÁS
A fenyőfélék a nyitvatermők közé tartoznak, közös jellemzőjük a virágok egyivarúsága, a tobozvirágzat és a tű vagy pikkely alakú levelek. A magok a termőleveleken szabadon állnak, ellentétben a zárvatermőkkel, ahol a magház védelmében fejlődnek (termés). A lucfenyő hatalmas, sudár termetű fa, koronája jellegzetesen kúpos. Erdei állományban csak legfelső részében lombos. Kérge szürkés. Tűlevelei 1-2 cm hosszúak, négyoldalúak, kihegyesedők, merevek. Az ágakon egyesével állnak. A porzós virágok tojásdadok, 2-3 cm hosszúak, a hajtásvégek közelében többesével állnak. Színük kezdetben sárgásvörös, később sárgás. A termős virágzatok a hajtások csúcsán állnak, piroslók, 4-5 cm hosszúak. A tobozok orsó alakúak, 10-15 cm hosszúak.
Kettesével állnak és 4-7 cm hosszúak az erdei fenyő (Pinus sylvestris L.) tűi. Törzse rozsdavörös, többnyire göcsörtös, nem egyenes. Hazánkban néhány helyen (pl. Fenyőfő) őshonos, sokfelé élnek ültetett állományai is.
Szintén kéttűs fenyőnk a fekete fenyő (P. nigra Arn.), de ennek tűlevelei jóval hosszabbak (9-15 cm), kérge sötétszürke. Balkáni eredetű, nálunk nem őshonos, de az Alföldön és a középhegységek sziklagyepein sokfelé ültetik.
Lombhullató fenyőfajunk a vörösfenyő (Larix decidua Mill.). Ágai jellegzetesen lecsüngők, világoszöld, puha tűi 10-13-asával csomókban állnak. Szintén sokfelé ültetik, elsősorban a középhegységekben.
ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY
A lucfenyő Európa északi részein és Szibériában tömeges, délebbre a közép-európai magashegységeken (Alpok, Kárpátok) át egészen Bulgáriáig fordul elő. A hegyvidékeken külön növényzeti övet neveztek el a lucról. Magyarországon talán csak Sopron és Kőszeg környékén őshonos, magasabb hegyvidékeinken sokfelé ültetik.
KLASSZIKUS RECEPTEK
A kelta fanaptárban a hónapokat jelölő fák neveinek kezdőbetűi egyben a kelta nyelv mássalhangzóit is jelölték, az öt magánhangzó jelölésére öt különösen szent fát és öt kiemelkedő dátumot (a két napforduló, a két napéjegyenlőség napját és a „titkos napot”) választottak. Az első ezek sorában a fenyő (Ailm) ünnepe, ami az új év kezdetét jelképezte (december 24). A fenyőt örökzöld volta – mint ezt a borostyánnál és a magyalnál is láthattuk – az újjászületés és az örök élet jelképévé teszi, erre utal karácsonyfaként való használata is.
Az ókori és középkori gyógyászatban a fenyők nemes gyantája a legfontosabb gyógyszerek és gyógyszeralapanyagok közé tartozott, s a fenyőmagokat is sokféle bajra használták. Dioszkoridész a következő leírását adja e szereknek: „… [a fenyőmagnak] összehúzó és kissé melegítő ereje van, jó köhögésre, a mell panaszaira, magában vagy mézzel bevéve.”
„A lágy és híg gyanta a fenyőkből is folyik… magában vagy nyeletként bevéve nagyon jó régen tartó köhögésre. E gyanták színükben különbözők. Az egyik fehér, a másik olajszínű, egyesek színe a mézre hasonlít, mint a vörösfenyő gyantája… Azt kell használni, mely a legerősebb és legjobb illatú, tiszta áttetsző, nem túl száraz és nem túl folyós, könnyen szétmorzsolható, viaszszerű. A legjobb a jegenyefenyő és a luc gyantája, mert kellemes, tömjénszerű illatuk van…”
„Minden lágy gyantát égetni kell, üstben vagy más kényelmes edényben, ami négyszer nagyobb, mint a gyanta és a víz, amit hozzá kell adni, 9 font gyantához 18 font esővizet. Össze kell tenni, parázson lassan felforralni, állandóan keverve, míg szagát teljesen elveszíti, száraz, törhető és porítható lesz, s az ujjak között morzsolva nem kemény, hanem lágy, majd miután lehűlt egy másik fedetlen edényben kell tárolni…”
Hildegard von Bingen a lucot csak az állatgyógyászatban használja, akkor is csak az illatát. Ha ugyanis a jószágot „kórság kínozza”, friss ágakat kell eléjük rakni, vagy magukat az állatokat a fák alá vezetni, de ügyelni arra, hogy ne egyenek meg semmit a fáról. Az erdeifenyőt sem használja Hildegárd önmagában gyógyszerként, azt azonban megemlíti, hogy a friss hajtásokból préselt nedvet kenőcsökhöz (főként szemkenőcsökhöz) adva, azok jobbak lesznek. A fenyőszurkot a férgek és nyűvek ellenszerének tartja. A leghatásosabb fenyőfajta Hildegárd szerint a jegenyefenyő: ehhez, eltérően a többitől, számos receptet kapcsol. A bátorság szimbólumának tekinti, s azt is leírja, hogy ahol jegenyefenyő él, ott a mágiának és a varázslásnak kisebb az ereje és a szellemek is elkerülik. A jegenyefenyő kérgéből, fájából és leveleiből feleannyi zsályával készült főzet tehén vajával keverve, kenőcs formájában a fejfájás, köszvény, a dühöngés vagy más szellemi betegség és a szív gyengeségének ellenszere. Ugyanez a kenőcs hatásos a gyomor és a lép fájdalma ellen is, de a fájó testrész mellett a szív környékét is mindig be kell kenni vele. „És akinek a melle kehes, köhög, s a tüdejében fájdalmat is érez, … az vegye a jegenyefenyő fáját, amikor még friss és van nedve, égesse el, hogy megkapja a hamuját, méghozzá úgy, hogy másféle hamu semmiképpen se keveredjen hozzá. És ehhez a hamuhoz keverjen kétszer annyi földitömjént, ugyanannyi édesköményt és fele annyi édesgyökeret, mint földitömjént. És főzze ezeket együtt jóféle borban valamennyi méz hozzáadásával. És át kell ezt szűrnie egy zsákocskán, így készítsen belőle italt. Igya ezt gyakran, s így a melle megtisztíttatik, tüdejének gyógyulást hoz és meggyógyíttatik.” A „rákok” ellen a jegenyefenyő magját javasolja felforrósított kövön porrá törni és ezt a port a sebekre szórni. Az így felmelegített, de össze nem tört magokat viszont a száj duzzanata és felpuffadása ellen ajánlja. A fa füstjét az orrfolyás hatásos ellenszerének tartja, míg a hamujából készült lúggal való fejmosás gyógyítja a fejet és erősíti a szemeket.
„Azonban a jegenyefenyő erős meleggel bír és az illata felkorbácsolja a nedveket, amelyek az emberben vannak és azokat valamelyest mintha megáradni bírná. Ezért az ember ne vegye fel a jegenyefenyő illatát, hanem adjon hozzá más fűszereket és illatos füveket, bármilyen fajtájúak is legyenek azok, hogy a nedvek, amelyek az emberben vannak, ne mértéktelenül háborogjanak, hanem gátak között tartassanak és megerősíttessenek, s ne kavartassanak áradássá.”
Hieronymus Bock szerint az erdeifenyő-magokat „A maiak tüdőbajban használják, mert tisztítanak, nedvesítenek, frissítenek és jó táplálékot is adnak, ugyanígy adhatók vesekőre, hólyagbajokra és fájó vizelésre, mert tisztítanak és enyhítenek. Táplálnak, mondja Galénosz és jó kedvet csinálnak, de kissé nehezen emészthetők. Megsokasítják a tejet a mellekben és a magot. Ezért mondják, hogy kedvet és vágyat csinálnak a vénuszi cselekedetekre. A gyógyításban a magokat cukrozva és nyeletként használják, ami nagyon hasznos hosszú köhögés, szuszogás, szűkkeblűség és nehéz légzés ellen. A fenyőolaj a máj és a vesék panaszaira való, erősít, sokasítja a magot, kellemes a gyomornak, csillapítja a köhögést és a mell fájását.”
A gyantákról Bock is egészen részletes leírást ad: „Minden fenyők természete melegítő, lágyító, eloszlató és tisztító. Minden gyanta közül nálunk a legtöbbre a masztixot, majd a terpentint becsülik. … De minden gyanta és terpentin sok bajra jó belsőleg és külsőleg. A terpentin melegít, szárít, véd a rothadástól, tisztít, lágyít, szétoszlat, gennyet csinál, vajjal vagy olajjal és egy tojássárgájával keverve. Kimosva enyhébb, elveszíti csípősségét, ami nem túlzottan nagy. Belsőleg használva főképpen a veséknek hasznos, ha elzáródtak, követ vagy homokot hordoznak. Erre találták ki a terebinthus-pilulákat is. Kimosva meleg levessel is adják. Külsőleg sok bajra, főleg nyitott sebekre használatos. Mert hatalmasan tisztít, forraszt, húzza a gennyet és növeszti a húst. A gyógyításban szeszét, olaját és a mondott pirulákat használják. Valódi gyógyító balzsam. Emiatt Dioszkoridész minden gyanta fölé helyezi. A gyanta nem más, mint zsíros és olajos nedv, mely vagy magától folyik a megfelelő fák ágaiból és törzséből, vagy kinyerik belőle, ha megsebzik azokat… A masztix … Galénosz tanítása szerint meleg és száraz a második fokon. Ellentétes hatásokat hordoz, mondja ő, mivel összehúzó és lágyító is… Különösen gyomorra jó orvosság. Mert csillapítja a gyomorfájást, ha 3 magocskát kiisznak vagy az olajat külsőleg alkalmazzák. Segíti az emésztést, elűzi az émelygést és hányást, segít megtartani az ételt. A gyógyításban nemcsak olaját, hanem piluláit is használják, melyek lágyan és biztosan purgálják a gyomrot. A vörösfenyő gyantája a terpentinhez hasonló. Ezért nem rossz dolog, ha a terpentin hiányában használják… Négy kanálnyi szép kimosott terpentin bevéve ellenáll a méregnek, melyet ételben vagy italban vettek be, kihajtja azt, hogy ne okozzon károkat. A mondott terpentinnek lágyan purgálni kell a beteg tüdőt, mellet és májat, hogy tisztítsa és gyógyítsa. Különösen hasznos a terpentin jól elkészítve és mosva tüdőbajra, régi köhögésre, szuszogásra, gennyes vérköpésre, ami a tüdőbajjal jár. A masztix hasonló hatású, magában vagy nyelettel kell bevenni. Summázva, a masztix és a terpentin nagyon jó a sebes tüdőre, ami a fej folyásaitól betegedett meg. Ezért a pilulákat is használom, amiben masztix van, mert a masztix a gyomorra is jó, mondja Dioszkoridész. A főzött masztixvíz jó vérköpésre, vérhasra és hasmenésre. A magok éjjelente, mielőtt az ember aludni tér, lenyelve nemcsak a meglevő, de a jövőbeli gyomorfájást is csillapítják. A gyomor mindenféle fájdalma, émelygése ellen Matthaeo de Gradibus a következő gyógyszert ajánlja. Végy 1 tojássárgáját, 2 kanálnyi mézet, 15 masztixmagot, keverd és törd e részeket alaposan össze, tedd egy nagy kacsatojás héjába és süsd meg forró hamuban. Ebből kell enned. A terpentin hatalmasan tisztítja a húgyjáratokat, hogy még a húgy is olyan szagú lesz, megnyitja a máj elzáródását, jó régi köhögésre, szuszogásra, vér és gennyköpésre. De mindig kényelmes és a bajra hasznos vízzel kell kimosni: a vesére mályvavízzel, májra katáng, mellre viola vagy izsóp vizével és így tovább. A terpentin porcsinkeserűfű vizével mosva és bevéve jó húgyúti görcsökre és hideg vizelésre. A terpentin, masztix és a gyanták minden erényét senki nem tudná megfelelően leírni… De röviden, a masztix a szájban rágva jó illatot ad, elűzi a gonosz lélegzetet, erősíti a foghúst, elűzi annak rothadásait és tiszta arcot csinál, ha kenik vele. A terpentint és a fehér gyantát tapaszként és kenőcsként sokféleképpen használják. Seborvosoknak ajánlom. Summázva, a gyanta és a terpentin tisztítja a régi és új sebeket, lágyítja a kemény keléseket, gyógyítja a marhák és emberek ótvarát, ahogyan a napi tapasztalat mutatja, minden jó mester tudja a tennivalókat. Többet nem szükséges erről írni. A masztix naponta rágva jó nyálkák ellen, sok nyálkát és vizet kihúz a fejből… Csípőfájdalmakra a jó szer. Végy ugyanannyi mirhát és masztixot. Törd porrá, főzd kamillaolajban és kendd vele a fájó részt. Egy nagyon jó tapasz a podagra fájdalmaira. Végy masztixot, római köményt, csombormentát, zsályát, tujaleveleket, mindből ugyanannyit, mézzel készíts belőle tapaszt és tedd fel.”
Két, itt tárgyalt olyan fenyő is van, melyet a Bach-virágterápiában felhasználnak. Az erdeifenyőhöz (Pine) a következő leírás tartozik: „Azok számára, akik folyton vádolják önmagukat. Ha sikeresek, akkor úgy érzik, hogy sokkal jobban is megcsinálhatták volna, eredményeikkel és erőfeszítéseikkel soha nem elégedettek. Roppant szorgalmasak, de szörnyen szenvednek a maguknak bebeszélt hibáktól. Néha mások hibáit is magukra veszik és emiatt is felelősnek érzik magukat.”
A másik fenyő a vörösfenyő (Larch), a következő leírással: „Azoknak, akik nincsenek megelégedve önmagukkal, a környezetükben élőknél kisebb tehetségűnek érzik magukat. Úgy érzik, soha nem lesznek sikeresek, ezért nem is próbálkoznak, nem is tesznek igazi erőfeszítéseket a sikerért.”
Jean Valnet a következőkben foglalja össze az erdeifenyő illóolajának gyógyhatásait és indikációit: belsőleg a légző- (nátha, influenza, bronchitis, légcsőhurut, tüdőgyulladás, asztma, tuberkulózis, stb.), a kiválasztórendszerre (vesemedence-gyulladás, húgyhólyaggyulladás, prosztatagyulladás) és a májra (epehólyag-gyulladás, epekövek) gyakorolt erős antiszeptikus hatás, stimulálja a mellékvesekérget, külsőleg bőrizgató szer (reumatikus panaszok esetén) és antiszeptikus balzsam. Valnet ajánlja impotencia, angolkór, belső fájdalmak, a láb túlzott izzadása, valamint rühösség, tetvesség kezelésére is.
Hagyj üzenetet