LEÍRÁS

Kornelkirsche/Cornelian Cherry

Somfélék családja (Cornaceae)

A húsos som embernél magasabb bokorrá, vagy akár 4-5 m magas fácskává is nőhet. Törzse és ágai rendszerint göcsörtösek, koronája szabálytalan. Kérge szürkésbarna, felrepedező. A fiatal hajtások világos zöldek, szőrözöttek, a csúcs tájékán bordázottak. Levelei az ágakon keresztben átellenesen helyezkednek el, tojásdadok, 5-10 cm hosszúak, épek és ép szélűek, fényesek, mindkét oldalukon finoman, rásimulóan szőrözöttek. Az érzugok szakállasak. Erezetük a csúcs felé jellegzetesen, ívesen visszahajlik, szinte visszaér a középérbe, erről könnyen felismerhetők. A levelek nyele 0,5-1 cm hosszú. Virágai kétivarúak, élénk sárgák, négyszirmúak, gömbölyű fejecskéket alkotnak. Márciusban, még lombfakadás előtt nyílnak, így a sombokrok a sárga csomókról könnyen felismerhetők. Magját élénkpiros, ovális, jóízű és ehető húsos rész burkolja.
Másik, szintén gyakori somfajunk a veresgyűrűsom (C. sanguinea L., második metszet). Virágai fehérek, sátorozók, lombfakadás után nyílnak. Leveleinek nyele hosszabb, fonákjukon bodros, elálló szőrűek, az érzugok viszont kopaszak. Hajtásai ősszel és télen vörösesek, bogyója fekete, rosszízű. Nedvesebb talajokhoz ragaszkodik, folyók árterein, a középhegységek nedvesebb részein mindenütt megtalálható.

ELTERJEDÉS, ÉLŐHELY

A húsos som Franciaországtól Kisázsiáig megtalálható, az Alpok és Szlovákia vonalánál északabbra nem hatoló faj. Hegyvidéki, erdőhöz kötött növény. Magyarországon a középhegységek és a Dunántúl erdeiben mindenütt megtalálható, az Alföldnek inkább csak a szélein fordul elő. Száraz és nedvesebb erdők szélein, tisztásokon, bokorerdőkben, gyakran sziklás talajon él.

KLASSZIKUS RECEPTEK

A kelta fanaptárban a som – elsősorban a mediterrán vidékeken – az égerfát helyettesítette. Bár első ránézésre túlságosan sok hasonlóságot nem lehet találni a két növény között, valami mégis közös bennük: a korai virágzás, s az, hogy mindkettő Szaturnusz isten szent növénye volt, olyannyira, hogy a hét napjai közül a szombathoz szintén a somot rendelték. Kissé savanykás gyümölcse finom, ehető, ősszel helyenként nagyobb tömegben is gyűjthető.

Dioszkoridész a következő leírását adja: „A somfa, görögül Crania, latinul Cornus, keményfa, hosszúkás, az olívához hasonló termést hoz, mely először zöld, majd éretten piros vagy viaszos, megéve összehúzó ereje van. Egyedül vörös vérhas és hasmenés ellen eszik, vagy forralt borral veszik be, vagy sós vízzel, mint az olívát. A nedv, amit a meggyújtott zöld levelek izzadnak ki, jó sömör ellen.”

A som gyümölcse Hildegard von Bingen szerint erősíti és tisztítja a gyomrot. A som kérgéből, fájából és leveleiből főzött fürdővíz köszvény ellen hatásos, különösen fiatalabb korban. Fontos megkötés, hogy ezt a receptet csak nyáron lehet használni, amikor a fa zöldell.

Hieronymus Bock így összegzi a húsos sommal kapcsolatos évezredes tapasztalatokat: „A termés és a lomb összehúzó erővel bír, szárazsággal, ezért mindkettő megállató. A termés belsőleg, a lomb külsőleg sebekre használatos… de e termések megéve valóban hatalmasan megállatnak, hasonlóan a naspolyához és a kökényhez, minden hasfolyásban használhatók. A bogyókat meg lehet sütni, vagy besózni, mint az olívát, mondja Columella. Egyesek cukorban és mézben áztatják e bogyókat, mint a meggyet és a kökényt, nagyon hasznosak vérhasra. Ugyanezt teszi a bogyókból kinyomott nedv is, cukorral sűrűre főzve. A sombogyókat a következő módon szokták eltenni. Amikor megérnek, tedd őket egy üvegbe színig, önts rá cukrot vagy mézet, zárd le a nyílást, hogy a bogyók, melyek a nedvességtől megdagadnak és felfakadnak, ne nyomódhassanak ki, hagyd állni, míg szétmennek és elfolyósodnak. E nedv kellemes és jó szer az ételbe, jó vörös vérhas és a has és a méh minden túlzott folyása ellen. E bogyókból bort is csinálnak a következő módon. Végy savanyú vörösbort száz fonttal, érett sombogyót tíz fontnyit, állott vizet, vagy amiben a kovács a forró vasat kioldja, 12 fontnyit, keverd mindezt össze egy tiszta edényben, hagyd benne 15 napig, majd ereszd le a bort egy másik edénybe. Ez derék bor minden túlzott folyásos bajra. Egyes patikáriusok nyeletet is készítenek belőle. Forralják a bogyókat, átszűrik, majd cukorral újra főzik, ahogyan a gránátalma nyelete is készül. E nyeletet Cornelinam-nak nevezik, csillapítja a has napi folyását. A levelek és a fiatal hajtások is borban főzve vagy magukban feltéve szárítanak és gyógyítanak minden folyó sebet. A meggyújtott zöld ágak nedve izzó vasra cseppentve rozsdát csinál, mely rozsda levakarva jó sömörre.”
A veresgyűrűsomról Hieronymus Bock nem ír túlságosan sokat: „… Az orvoslásban semmit nem tudok e növényről. A bogyók hideg és földi természetűek, megállatnak és összehúznak. Hasmenések, hányások, mértéktelen hószám ellen vörös borban megfőzhetők és külsőleg feltehetők.”

 

MODERN FELHASZNÁLÁSOK

  • Mai gyógyászati felhasználása nem ismert, mérgezést a veresgyűrűsom bogyói sem okozhatnak.