Kedves Érdeklődő!
Sokak számára problémát okoz, hogy eligazodjon az oktatásra vonatkozó akkreditációk dzsungelében. Ezen a lapon az ezzel kapcsolatos információinkat osztjuk meg, ezek elsősorban persze saját tanfolyamainkra vonatkoznak, de szeretnénk kihangsúlyozni, hogy más képző helyekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, tehát ha máshol ettől gyökeresen eltérő információt kap, érdemes alaposan utánérdeklődni a dolognak.
Ma Magyarországon a természetgyógyászati képzések iskolarendszeren kívüli egyéb képzésként valósulnak meg, a felnőttoktatás tárgykörébe tartoznak, így ezek a szabályok vonatkoznak rá. Akkreditációjukat a Felnőttképzési Akkreditáló Testület végzi. Kétféle akkreditáció létezik, intézményi és program akkreditáció. Ma mindkettő elsősorban minőségbiztosítási jellegű, vagyis az ilyen akkreditáció azt igazolja, hogy az intézmény, illetve a meghírdetett program tartalmában, körülményeiben, tematikájában vagy akár az oktatók személyi összetételét illetően megfelelő szívnonalú, megfelel a törvényi kötelezettségeknek és a felnőttképzésről szóló törvény előírásainak. Iskolánkban valamennyi tanfolyam már akkreditált, vagy rövid időn belül azzá válik.
Amit ez az akkreditáció nem jelent:
A másik gyakori kérdés a továbbképzésekre vonatkozik, sokan ezt is akkreditációnak nevezik. Továbbképzési pontszám olyan tanfolyamok esetében adható, amelyek esetében az erre irányuló pályázatot az Egészségügyi Szuak- és Továbbképzési Bizottság jóváhagyta. A továbbképzési pontszám arra szolgál, hogy a természetgyógyászok által 5 évente kötelezően összegyűjtendő 100 kreditpontba beleszámítanak. Az a regisztrált ("kék kártyával" rendelkező) természetgyógyász, aki a rendelkezésére álló öt év alatt nem teljesíti a továbbképzési kötelezettséget, elveszíti a regisztrációt. Ennek megfelelően nem adható kreditpont olyan alapképzési tanfolyamra, amely előírás a természetgyógyász vizsgához (Egészségügyi, természetgyógyászati alapmodul, Életmódtábor), vagy felkészít ETI szakvizsgára (fitoterápia, fülakupunktúrás addiktológia, alternetív mozgás és masszázsterápia). Természetesen a továbbképzési tanfolyamokat bárki látogathatja, csak rá nem vonatkoznak a pl. a vizsgázási szabályok. Iskolánkban jelenleg négy jóváhagyott továbbképzési program működik: Bach-virágterápia; Bach-virágterápia 2.; Egészségpszichológia természetgyógyászoknak; Népi orvoslás, népi gyógynövényhasználat és modern fitoterápia. Az első három általában a természetgyógyászok, az utolsó a fitoterapeuták számára biztosít továbbképzésre lehetőséget (kihangsúlyozva ebben az esetben is, hogy érdeklődőként természetesen bárki részt vehet a tanfolyamon).
Reméljük, hogy tájékoztatónkkal hozzá tudtunk járulni a természetgyógyászati képzések óriási választéka közötti eligazodás megkönnyítéséhez. Hisszük, hogy mindenkinek az érdekét az szolgálja, ha a döntést nem a szájhagyomány útján terjedő szóbeszéd, hanem a korrekt, számonkérhető tények ismeretében sikerül döntést hozni.
Amennyiben e rövid összefoglaló után egyes részletkérdéseket tisztázni még szeretne, kérjük keresse munkatársainkat Elérhetőségeinken.