3 éves komlex természetgyógyász képzés
Hosszas felkészülés után úgy határoztunk, hogy 2010 őszétől természetgyógyászati képzéseinket új formában is elérhetővé tesszük az érdeklődők számára.
2010 szeptemberétől három éves (6 féléves) hétvégi képzést indítunk, amelybe az Iskolánkban elvégezhető valamennyi tanfolyam anyagát beépítettük, továbbá új tananyaggal is bővítettük. Mindeközben arra törekedtünk, hogy a tanfolyamok óraszámai ne csökkenjenek (ez alól kivétel az Alternatív mozgás- és masszázs tanfolyam gyakorlati része, ami a 3 éves képzés során kb. 100 órában valósul meg), és ebben a képzési formában is a már megszokott alaposságot és mélységet nyújthassuk. Az ismétlődő témák összefogásával és így az ismétlődések kiiktatásával megnyert óraszámot olyan plusz anyagok beemelésére használhassuk fel, ami joggal elvárható egy színvonalas természetgyógyászati képzéstől. Így három év alatt felkészítjük a hallgatóinkat az Egészségügyi és a Természetgyógyászati modulvizsga, a Fitoterápia, a Reflexológia, az Alternatív mozgás- és masszázsterápia (elmélet + gyakorlat!), és a Fülakupunktúrás addiktológus szakmai vizsga letételére. Mindemellett a képzés magába foglalja öt továbbképzés (Bach-virágterápia I. és II., Aromaterápia, Népi gyógynövényhasználat, Egészségpszichológa természetgyógyászoknak) teljes anyagát is.
Az előadásokat kéthetente szombat-vasárnap tartjuk, és egész napos (9-től 17-ig) elfoglaltságot jelentenek, természetesen szünetekkel. A tanfolyami díj tartalmazza az oktatók által összeállított papír alapú vagy digitális jegyzeteket.
A tematikát úgy állítottuk össze, hogy minden teljesített év végén kiadjuk a lezárt tanfolyami anyagokról szóló igazolást, tehát a természetgyógyászati vizsgákat már a képzés alatt meg lehet szerezni. Abban az esetben, ha valaki kiesik a képzésből, a megszerzett egységei nem vesznek el, hiszen az első év után az alapmodulokból és Reflexológiából, a második év végén Fitoterápiából és Fülakupunktúrás addiktológiából, míg a harmadik év végén Alternatív mozgás- és masszázsterápiából, valamint (bizonyos egyéb feltételek teljesítése esetén) Életmódtanácsadás és -terápia tárgyból lehet szakmai illetve modulvizsgát tenni.
A képzés díját félévi bontásban adjuk meg, az aktuális félév díját három részletben (jelentkezés + két részlet) lehet befizetni. A félévi díjak évről évre csökkennek (ezzel is szeretnénk erősíteni a hosszú távú elkötelezettséget, hiszen a kedvezmények a többi tanfolyam folyamatos elvégzéséhez képest elsősorban a második, de még inkább a harmadik évben válnak meghatározóvá).
A képzés minimum 10, maximum 20 fővel indul el. Minden évfolyamot akkor tudunk elindítani, ha megvan a minimum 10 fős létszám. Amennyiben ez egy adott évben nem jön össze, akkor egy év kihagyással, a következő évfolyammal feltöltve indulhat el a képzés. Fontos megjegyezni, hogy a hallgatói létszám függvényében a meghirdetett tanfolyami díjak tovább csökkenhetnek, az így megjelenő (de előre nem kalkulálható) kedvezményről mindig félév elején adunk tájékoztatást, és az adott félév utolsó részletének fizetésekor kerül levonásra.
Tehát jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy legalább 10 fő jelentkezése esetén a tanfolyami díjak a következők szerint alakulnak:
Ez a tanfolyami díj nem tartalmazza a Természetgyógyászati modulvizsgához (illetve a későbbiek folyamán igény szerint végezhető, az Életmódtanácsadó- és terapeuta szakmai vizsgához) szükséges Életmódtábor, valamint az egyes vizsgákhoz szükséges szakmai gyakorlat költségeit, mivel szeretnénk arra lehetőséget biztosítani, hogy ha valaki ezeket az igazolásokat kedvezőbb feltételekkel meg tudja szerezni, ezt szabadon megtehesse. Ugyanakkor Hallgatóink számára a szükséges táborokat és az egyéb feltételek teljesítését az Iskolánktól megszokott kedvező lehetőségekkel biztosítjuk.
Amit a tanfolyami díj tartalmaz:
A képzés során mindvégig arra törekszünk, hogy a különböző részterületek ismertetése egységes szemléleti rendszerben, a szélsőségek mellőzésével valósuljon meg, ami megfelel az Iskola eddig kialakított, egészségközpontú, a mindennapi élet realitásait alapul vevő, ugyanakkor a hagyományos eljárásokat a modern pszichoszomatika eredményeivel ötvöző irányvonalának. Ezen szemléleti alapok átadása ugyancsak helyet kap a képzésben.
Mindennek fényében tehát képzésünkre az jellemző, hogy Hallgatóink viszonylag kevés tárgyat tanulnak, azokat azonban olyan óraszámban, hogy megfelelő mélységű tudásra tehessenek szert. Ebből következően az oktatók létszáma is alacsony (jelenlegi terveink szerint a három év alatt összesen 6-7 oktatóval: Komsa Ildikó, Köteles Ferenc, Varsányi Péter mint az Iskola oktatói, illetve Babulka Péter, Haraszti Katalin, Mezősi Anna mint meghívott előadók, találkoznak hallgatóink rendszeresen), ami szintén az oktatott anyag egységességét hivatott biztosítani.
Köszönjük érdeklődését, várjuk jelentkezését!